A segesvári csata a szabadságharc egyéb ütközeteivel szemben nem a jelentősége, hanem Petőfi Sándor sorsa miatt vált ismertté. Kevesen tudják, hogy ebben a csatában halt hősi halált a szabadságharc faszagyerekei közül az egyéni kategória csúcstartója, Zeyk Domokos.

zeyk_domokos.jpg

Zeykfalvi Zeyk Domokos 1816-ban látta meg a napvilágot Marosvásárhelyen, az egyik legősibb székely család sarjaként. Jogot és gazdasági akadémiát is végzett, de megfordult többek között a berlini egyetem filozófia fakultásán is. Minden bizonnyal kitűnő közéleti szereplő és modern gazdálkodó válhatott volna belőle, ha nem jön közbe a szabadságharc és a bécsi kamarilla ármánykodása, és ezért nem kell holmi osztrákok és kóbor muszkák beleiben térdig gázolni.

Zeyk 1848 októberében az agyagfalvi gyűlésnek egyik fő hangadója volt, ahol az összesereglett 60.000 székely hitet tett a magyar kormány és a Magyarországot Erdéllyel egyesítő uniós törvény mellett.  Még tartott a gyűlés, amikor híre terjedt, hogy a Partiumban román felkelők támadtak magyarokra. A székelyeket világ életükben nem kellett noszogatni, ha egy kis verekedés volt kilátásban, így a gyűlés azon melegében toborzóvá alakult. Zeyk a frissiben felállított csíkgyergyói dandár segédtiszti beosztását kapta meg.

A katonaszerencse ekkor elpártolt a székelyektől és 1848 decemberére ki kellett egyezniük (Háromszéket kivéve) az erdélyi császári-királyi csapatok főparancsnokával Puchner Antal altábornaggyal, aki felajánlotta, hogy nem szállja meg székelyföldet (erre nem is lett volna elegendő katonai ereje), ha a székelyek beszüntetik az ellenállást. Az egyezség okán Zeykre is kényszerű tétlenség várt, ám, mikor Bem csapatai 1849 januárjában megjelentek a környéken, az elsők között csapott fel huszárnak.

Először Mikes Kelemen ezredes parancsőrtisztjeként szolgált (nem volt életbiztosítás), majd ugyanebben a minőségében került Bem mellé, ami pláne nem volt életbiztosítás. Ahol a tábornok tartózkodott, ott volt mellette a parancsőrtiszt is, hiszen ő felelt a hadvezér parancsainak célba juttatásáért. Persze amikor éppen nem a harctéren kellett keresztbe kasul vágtázni, akkor is volt szerencsétlen parancsőrtiszteknek épp elég bajuk, elsősorban Bemnek „a tábornok helye a csatatéren” témakörben vallott sajátos elképzelései okán.

Az öreg Bem apónak ugyanis két kedvelt szokása volt. Az egyik, hogy mindig az ágyúinál állt. A másik pedig, hogy szerette ezeket az ágyúkat közvetlenül az ellenség torkába vontatni, amit azok kimondottan sportszerűtlen húzásnak tartottak. Herle császári-királyi százados egyenesen „gyalázatos cselnek” nevezte ezt a gyakorlatot. Mindenesetre tény, hogy a szabadságharc alatt alig volt olyan csata Erdélyben, amiben ne fordult volna elő, hogy a nagyvadra utazó császári lovassági rohamokat ne Bem kíséretének kelljen visszavernie, mert az öreg már megint túlzottan megközelítette az ellenség vonalait.

Maga Zeyk már csak alkatából adódóan is tökéletesen alkalmas volt erre a feladatra. Bajtársai jellemzése szerint „hatalmas testalkatú, ritka erejű bajvívó, daliás férfiú volt”, aki „az erdélyi magyar tábor egyik legerősebb, legvitézebb katonájának bizonyult”. Ezt szépen mutatja a katonai előmenetele is. 1849. január végén hadnagy, márciusra főhadnagy és május közepére már százados, majd néhány nappal később megkapta a 3. osztályú katonai érdemjelet is.

battle_of_segesvar_bellony.jpg

A kitüntetés után Zeykkel a forrásokban a segesvári csata előestéjén, Székelykeresztúron találkozunk újra, amikor meghívja Petőfit vacsorázni a Gyárfás-kúriába.  A másnapi csatában végig Bem mellett tartózkodott. Azon kevesek egyike volt, akik nem veszítették el a fejüket, amikor csapatok között kitört a pánik és megfutottak. Menekülés közben egy mocsaras területre értek, amin csak egyetlen palló vezetett át. Zeyk Domokos, hogy időt nyerjen a menekülő Bemnek, egymaga fordult szembe az őket üldöző orosz dzsidásokkal.

Adjuk is át a szót a Vasárnapi Újság publicistájának, aki 1861-ben báró August von der Heydte ezredes beszámolója alapján írt Zeyk utolsó helytállásáról. Heydte még őrnagyi rangban az osztrák összekötőtiszt volt Lüders erdélyi orosz seregénél és ebben a minőségben vett részt a segesvári csatában is.

„Már a csata bevégződött; a dzsidások – és nem kozákok – már az üldözésből tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül az országút szögellésénél levő dombra, ahonnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt álltak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi kaszáló közepe felé irányozta, hol egy huszár a nagy sárga telivér lován száguldott. A szállongó, s őt megtámadó dzsidásokat egyenkint levágta, s noha 3-4 közül is egy-kettő megsebezte, a többiek megszalasztása által kivágta magát. Már átugratott a kaszáló sánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugratott és Zeyket megtámadta. Zeyk hatalmas pallosszerű kardjával első vágásra a homlokán olyat vágott, hogy a fiatal tiszt koponyafedele és sisakja messze repült. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, hogy látták-e ezt a hatalmas vágást? Azonnal parancsot adott, hogy ezt a huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dzsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólításra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dzsida átfúrta. Utolsó erejével ekkor pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állitólag Lüders Heydtehoz fordult, s ezt mondta : „Schade, ein guter Soldat! (Kár érte, jó katona volt!)”

Zeyk Domokos nem merült feledésbe. Nevét iskolaközpont őrzi Székelykeresztúron.

Írta: Neozsivany

Forrás:
Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai
Kovács István: Bem tábornok – Az örök remények hőse
Vasárnapi Újság 1861 január 27-i száma   (megjegyzés: A jobb érthetőség kedvéért igyekeztem átírni a mai nyelvezetre. Jelentésileg nem változtattam rajta. – Gregoory)

12 hozzászólás

Kelly és a szexi dög · január 8, 2016 - 10:57 du.

Nem egy tápos srác lehetett…

Egyallampolgar · január 9, 2016 - 7:45 de.

Sosem hallottam róla, ezért nagyon köszönöm a posztot!!! Egy dologban kétkedek csak:
” a Vasárnapi Újság publicistájának, aki 1861-ben báró August von der Heydte ezredes beszámolója alapján írt Zeyk utolsó helytállásáról”
Szóval az osztrák gróf aki ekkor az oroszoknál szolgált bármit is látott és mondott el később, elég heroikus interpretációt kapott később egy magyar kéz nyomán 🙂

Bárhogy is volt, a Vasárnapi Újságban már 1861-ben egy 48-as székelyt méltatnak, szerintem ez is érdekes.

neozsivany · január 9, 2016 - 9:43 de.

@Egyallampolgar: Nincs ebben semmi meglepő, a kiemelkedő katonai teljesítményt az ellenségtől is el szokták ismerni, a szabadságharc memoárirodalmában mindkét oldalról viszonylag gyakori az ilyen.

“Bárhogy is volt, a Vasárnapi Újságban már 1861-ben egy 48-as székelyt méltatnak, szerintem ez is érdekes.”

Hát, ha belegondolunk, hogy 1861 elején pont egy enyhébb politikai időszak köszöntött be, ugyanis az októberi diplomával az uralkodó szakított az addigi abszolutista módszerekkel és összehívta az országgyűlést (Más kérdés persze, hogy ez az országgyűlés majd elutasítja az uralkodó által szabott feltételeket és ezért visszatér az abszolutizmus, de ezt januárban még senki sem tudta).

Egyébként erről magad is meggyőződhetsz, ugyanis a Vasárnapi Újság teljes terjedelmében, digitalizálva, rendelkezésünkre áll.

epa.oszk.hu/00000/00030/00361/pdf/00361.pdf (Tárház: Adatok Petőfi halálához)

bloglegelő · január 9, 2016 - 10:39 de.

Fantasztikus generáció lehetett az övék. Ráday Mihály és Katona Tamás felülmúlhatatlan tévésorozatában (48-as emlékhelyek) látni a számtalan katona- és egyéb sírokon, hogy 90-100 éves korukban haltak meg.

bloglegelő · január 9, 2016 - 10:42 de.

A cikk nem lenne rossz, de a rovatcím – “faszagyerekek” az már izzadságszagú, ötlettelen.

neozsivany · január 9, 2016 - 10:47 de.

@bloglegelő: Van a Tolnai Világlapjában egy nagyon kemény kép, amikor Görgeit búcsúztatják és megjelennek tisztelegni egykori vezérük előtt a még élő, egykori 48-as honvédek. 1916-ban!

Terézágyú · január 19, 2016 - 4:52 du.

@neozsivany:

Jókai Mór -Sajó: Egy bujdosó naplója. Novellák a forradalom utáni időkből. Első kiadás.
Pest, 1851. !!!!!!
Az egy ilyen világ volt, hogy írni azért lehetett róla…

neozsivany · január 23, 2016 - 3:24 du.

@Terézágyú: Írni lehetett, de azt is hozzá kell tenni, hogy Jókai ekkor még nem volt az az írófejedelem, amivé később vált, ergo kevesebb vizet zavart. Nem beszélve arról, hogy az Egy bujdosó naplója sokkal inkább foglalkozik a lelkeket elvadító háború esztelen pusztításának bemutatásával és annak általánosságokban való elítélésével, mint a ’48-as eszmei frontvonalak boncolgatásával.

De ha már itt tartunk, sokkal pöckösebb a szintén Jókaitól, 1850-ben megjelent Forradalmi és csataképek novelláskötet, amire csak azt a magyarázatot találom, hogy elkerülte a cenzúra figyelmét. Mert, hogy cenzúra volt, erről kár is volna vitát nyitni. Nem véletlen, hogy azon történetíróink, akik éppen nem emigrációban éltek, vagy sitten aszalódtak ekkor, teljességgel elfordultak a korszaktól és különböző középkori tanulmányok publikálásával próbálták ébren tartani/erősíteni a nemzeti identitástudatot (lásd pl Teleki József Hunyadi kötetét).

Tranquillius · január 29, 2016 - 4:19 du.

@neozsivany: Cenzúra volt Magyarországon is a szabadságharc alatt, csak éppen akkor a császárpárti írásokért akasztgattak.

neozsivany · február 5, 2016 - 1:36 de.

@Tranquillius: Ezt úgy írod, mintha bevett gyakorlat lett volna, holott nem volt az. Túlkapások persze történtek, ahogyan minden háború idején előfordulnak ilyenek (Stephan Ludwig Roth kivégeztetése, vagy a tápiószecsői és a kókai plébános agyonlövetése), ám koránt sem lehet állítani, hogy rendszeresek lettek volna az ilyen megmozdulások. Olyannyira nem, hogy még a Haynau által elsőként kivégzett honvédtisztekért (Mednyánszky és Gruber) sem álltunk bosszút, holott volt nálunk fogságban szép számmal magas rangú császári tiszt, akiket hasonló elbánásban részesíthettünk volna.

for-avar · március 17, 2016 - 8:19 de.

Vasárnapi Ujság, 1871. január 27-ei számában nem 1861

neozsivany · március 17, 2016 - 11:05 de.

@for-avar: Igen, azt elírták a wikipédián, meg mindenhol máshol is. Nézz utána itt:

epa.oszk.hu/00000/00030/00361/pdf/00361.pdf

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.