TomA Kínai-nagy faltól a Kárpátok láncáig húzódik az ún. sztyeppe övezet, amely a világtörténelemben a „népek országútjaként” is üzemelt. Egy sor népet tudunk felsorolni, amelyek ezen a képzeletbeli úton nyugat felé haladva elérte Európát is. A dominóhatás révén, egymást maguk előtt tolva a sztyeppei népeknek nagy szerepük volt a Római Birodalom bukásában, majd pedig a középkori Európa megszületésében. Ezen sztyeppe övezet lakói közé tartoztak az ókori masszagéták népe is, amely sok már hasonló kultúrával együtt eltűnt a történelem süllyesztőjében.

A masszagéták múltja és történelme viszonylag rövid, és még ma sem nagyon tisztázott. Abban megegyeznek a vélemények, hogy egy nomád törzsszövetség volt, amely a sztyeppövezet „közepén”, annak is a déli szélén, a Kaszpi-tengertől keletre az Aral-tótól délre élt. Életmódjukat és kultúrájukat tekintve a szkítákhoz hasonló lehetett, legalábbis erre utalnak az ókori szerzők művei és a régészeti leletek is. Egyes görög és a római szerzők szerint a trák eredetű géták ősei voltak, mások szerint a szkíták törzséből erednek. Olyan vélemény is ismert miszerint az iráni származású gutik leszármazottjainak tekinthetők, akik egy időben Mezopotámia urai is voltak. Olyanról is lehet olvasni, hogy az ókori Kínából elinduló kusánok, vagy kínai nevükön jüecsik az őseik. Egyesek pedig egyenesen a hunok őseiként is emlegetik a masszagétákat. Az eddig vázolt elméletek bármelyike is igaz lenne, akkor mondhatnák, hogy jelentős hatással voltak a világtörténelemre, de egyikre sincs elegendő bizonyíték, és lehet, hogy soha nem is lesz már, így megmarad az örök rejtély a masszagéták eredetéről.

Nem is tudnánk róluk sokat, talán nem is foglalkoznánk ezzel a kis néppel, ha egyszer nem lett volna egy tökös királynőjük Tomürisz, aki az ókor egyik nagyhatalmával, a Perzsa Birodalommal, mert szembeszállni. Kürosz perzsa király (i. e. 559 – i. e. 530) volt a birodalom igazi alapítója, aki eltüntette a térképről a Méd a Lüd és az Újbabilóni államot, és egy Egyiptomtól az Indus folyóig terjedő hatalmas államot hozott létre. I.e. 538 körül Közép-Ázsia felé fordultak a perzsák, ahol viszont nehézségekbe ütköztek. Az itt élő nomád népek nem rendelkeztek falakkal körbevett városokkal, a széles puszta gyermekei voltak, akik jól ismerték a vidéket, minden bokrot és fűszálat, így a hazai pálya előnyét élvezve sikerrel ki tudtak térni a perzsák elől, zaklatásokkal, rajtaütésekkel harcolva a betolakodók ellen.

Szinte egyetlen forrásunk Hérodotosz, aki szerint Kürosz szemet vetett a masszagéták földjeire is. A görög történetíró szerint az itt élők eléggé primitív életet éltek, kiásott gyökereket ettek meg gyümölcsöket, amiket néhanapján tűzbe vetettek, amit körbeülve szinte mámoros állapotba kerültek a masszagéták. Hérodotosz szerint Kürosz leginkább a dicsőség miatt határozta el a masszagéták meghódítását, mert a korábbi években egyszer sem talált legyőzőre, így az akkori ismert világ egyik leghatalmasabb uralkodójával szemben papíron egy kis nomád nép nem sok vizet zavart. Már az ókori szerzők azon a véleményen voltak, hogy a masszagéták kapcsolatban voltak a szkítákkal, a sok életmódbeli és kulturális hasonlóság mellett azért akadtak különbségek is. Például a szkítákkal ellentétben nem csak lovas nomád harcmodort ismerték és használták, hanem gyalogos katonákból is állt a seregük.

Kürosz a terület megszerzésére és a büszke nép meghódolására első körben a legegyszerűbb megoldásra tett kísérletet. A perzsa király szeretett felesége, a szintén perzsa származású Kasszandané ekkor már nem volt az élők között, és a masszagéták élén is egy özvegy állt, Tomürisz, aki férje halála után a fia nevében uralkodott a pusztában. Kürosz házassági ajánlatát a büszke királynő egy az egybe visszadobta, pedig biztosan tisztában volt azzal, hogy az akkor élő leghatalmasabb ember a nem hallatán biztosan nem fog megelégedni és nem fogja békén hagyni a masszagétákat. Kürosz az addig legyőzhetetlen perzsa sereggel meg is kezdte a hadjáratát i.e 530-ban. Seregével a ma Szír-darja néven ismert folyóhoz vonult, ahol egyesek szerint egy várost is alapított, a seregét pedig egy a folyón vert hídon át a túlpartra vezényelte. Tomürisz királynő követei itt találták meg a perzsák seregét, és figyelmeztették Küroszt a háború veszélyére. A legenda szerint a lüd király Kroiszosz volt az, aki a perzsa királyt a hadjárat folytatására rávette, ami ha így is volt, azért érdekes, mert Kroiszosz egyszer már ráfaragott a tanácsadásra, amikor saját birodalma és a perzsák közötti háború kapcsán kért jóslatot a híres delphoi jósdából, és mint emlékszünk rá, azon egyszerű választ kapta, hogy a háborúban egy nagy birodalom fog elveszni. Ez végül is bejött, csak mindössze a sajátját bukta el, de nagy szerencséjére afféle vazallus királyként megtarthatta a hatalmát. Kroiszosz azt tanácsolta, hogy a perzsa tábort használják csaliként, alig legyen benne katona, így a gazdasághoz nem szokott nomádokon majd felülkerekedik a mohóság és megtámadják a tábort, ami után el lehet majd őket söpörni a félelmetes perzsa lovassággal. Kürosz a legenda szerint elfogadta ezt a javaslatot és előbb egynapi járásnyira előrenyomult a maszagéták földjén a Szír-darján átkelve, majd egy tábort építve a legjobb egységekkel visszahúzódott a folyón túlra, tálcán kínálva a lehetőséget. Tomürisz királynő haderejének vagy harmada ezt látva nem is habozott, megtámadta a tábort, lekaszabolta a védőket, és a megszerzett zsákmánynak örülve még lakomát is csaptak. Az pedig olyan jól sikerült, hogy Hérodotosz szerint a legtöbb masszagéta álomba is merült igen hamar, így a visszatérő perzsák számára nem jelentettek semmiféle komoly akadályt. Végeztek az alvó, vagy éppen józanodó masszagétákkal, és sikerült elfogniuk még a királynő fiát is, aki a sereg vezére volt. Tomürisz újabb követséget küldött a perzsa királyhoz, amiben a fia kiadatását és a háború befejezését javasolta, de megadás nélkül. A legenda szerint viszont Kürosz táborában a királynő fia Szpargapiszész inkább öngyilkosságot követett el. Ennek hallatán a Tomürisz a teljes seregét a perzsák ellen vezette, ami felettébb bátor tettnek bizonyult.

A sztyeppe vidékén élő népek csak nagyon ritkán vállaltak nyílt ütközetet, főleg nem egy olyan hadigépezet ellen, mint a perzsa haderő. Hérodotosz szerint az ókor egyik legnagyobb csatája bontakozott ki Kürosz és Tomürisz seregei között, ami az egyik legkegyetlenebbnek is bizonyult az addigiakhoz képest. Amennyiben hiszünk Hérodotosznak, akkor is kritikával kell kezelnünk az értesüléseit. Eleve Kürosz serege nem a teljes perzsa erőt jelenthette, hiszen nagy részére szükség volt hatalmas birodalom védelme érdekében. A masszagéták esetében a nomád népekre jellemzőkből kiindulva arra lehet következtetni, hogy a férfiak jelentős része, de akár még női harcosok is jelen lehettek. Így talán az erőviszonyok terén nem is lehetett akkora nagy különbség a két fél között, de ne felejtsük el az a tényt, hogy Tomürisz katonái élvezték a hazai pálya előnyét, nem is beszélve arról, hogy a saját földjüket és népüket védték. Homérosz szerint az egymással szemben felsorakozó seregek nyílzáporral próbálták egymás vonalait megpuhítani, majd ezt követően mindent bele alapon egymásnak feszültek.

A több órán át is tartó véres közelharc a legenda szerint Tomürisz győzelmét hozta el. A királynő maga is kivette a részét a harcból, személyes példamutatással is szolgált katonái számára. A legenda szerint Kürosz is elesett a csatában, amely a perzsák vereségével végződött. Ha a romantikus érzeletünkre hagyatkozunk, akkor még arra is gondolhatunk, hogy a királynő személyesen végzett a perzsa királlyal. Hérodotosz szerint a csata után Kürosz fejét levágták a királynő parancsára, és aztán egy szép kis ivóedényt csináltak a király koponyájából.

Tomürisz élete és tette a múlt homályába veszett, és ma már igen nehéz lehámozni a valóságot a legendáról. Még az sem biztos, hogy Kürosz a masszagétákkal vívott háborúban vesztette az életét. Több ókori szerző egészen mást írt le a perzsa király haláláról, mind a helyszínt, mind az ok tekintetében. Az mindenesetre bizonyos, hogy a perzsa birodalom határa nem terjedt túl a Szír-darján, aminek a legegyértelműbb oka a masszagéták ellenállása volt. Akár létezett akár nem, akár úgy volt, akár nem, Tomürisz egy példakép lett. Megmutatta, hogy egy kis nép, egy nő is lehetett „sikeres” az ókorban, és nem mindig a „nagyok” győznek, néha a szerencse, a sors váratlan fordulatokra is képes lehet.

Felhasznált irodalom:

Daniel Gimeno (szerk.) (2010): Perzsák, Kossuth Kiadó, Budapest

Hérodotosz (1989): Kürosz ​/ Xerxész, Szépirodalmi, Budapest

Hérodotosz (2007): A ​görög-perzsa háború, Osiris Kiadó, Budapest

http://www.iranicaonline.org/articles/massagetae

https://www.camrea.org/tag/massagetae/https://www.ancient-origins.net/history-famous-people/tomyris-female-warrior-and-ruler-who-may-have-killed-cyrus-great-005423


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.