Hallottatok már Likasi nevezetű városról? Korábbi nevén Jadotville. Ha így sem dereng ne okoljátok magatokat. Két évvel ezelőtt, ha engem kérdez meg valaki, én sem tudtam volna más választ adni mint: “Azt eszik-e vagy isszák?” Azonban egy szerencsés filmajánlás következtében megtudtam, hogy se nem eszik, se nem isszák. A hidegháború idején egy olyan csata zajlott le, mely sokáig ismeretlen maradt a világ számára. 155 ír békefenntartó vette fel a harcot egy sokkal nagyobb sereggel szemben, mégis megbélyegezték őket. Ez Jadotville ostromának története.  Ugyanakkor ahhoz, hogy megértsük az ostromhoz vezető utat, tisztában kell lennünk Belga Kongó történetével és az 1960-as években lezajló politikai manőverekkel.

Kongói gyorstalpaló 

Az 1870-es évektől kezdve II. Lipót (Léopold Louis Philippe Marie Victor) belga király több expedíciót is finanszírozott a kongói területekre. Az első expedíciót Sir Henry Morton Stanley vezette, aki a David Livingstone felfedező utáni kutatásáról volt ismeretes európaiak körében. 1885-ben a belgák hivatalosan is jogot formáltak a kongói területekre és Kongói Szabadállamoknak nevezte el azt II. Lipót, az állam fővárosát pedig saját maga után Leopoldville-nek nevezte el.  

A Kongó-konferencia döntéseit tükröző Afrika-térkép.
A Kongói Szabadállam határait kék vonal jelzi.
1885. március

1885 és 1908 között több millió kongói őslakos halt meg a belgák álalt bevitt járványok miatt. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a helyi lakosságot kényszermunkára kötelezték és ha ellenálltak, akkor megkínozták, megcsonkították, megerőszakolták vagy megölték őket. Becslések szerint az áldozatok száma (a járványokban elhunytakkal együtt) 8-10 millió közé tehető. Az atrocitások hamarosan nyilvánosságra kerültek, de csak 1905-ben kapott nagyobb figyelmet. A külső nyomás ellenére a belga kormány nem volt hajlandó lépéseket tenni. 1908-ban II. Lipót meghalt, végrendeletében pedig Belgiumra hagyta a magánbirtokaként funkcionáló Kongót, így az hivatalosan is belga gyarmattá vált, a neve pedig Belga Kongó lett.  

 Kongó aktívan részt vett az első világháborúban, méghozzá a Német Kelet-Afrika elleni hadjáratban. 

A második világháborúban pedig jelentős szerephez jutott természeti adottságainál fogva. A Katanga tartományban lévő Union Minière du Haut-Katanga (Felső-Katanga Bányászati Unió, továbbiakban: Union Minière) tulajdonában lévő bányából kezdték az Amerika Egyesült Államokba szállítani az uránércet, mely az atombombák előállításához volt szükséges. A Japán ellen végrehajtott atomtámadás után Harry S. Truman, az USA elnöke kitüntette Edgar Sengier-t, az Union Minière akkori vezetőjét. A bányászat különösen fontos volt Kongóban, kiváltképp Katanga tartományban, ahol rengeteg érc és energiahordozó fellelhető.  

Kongói Demokratikus Köztársaság bányászata

Új korszak, új kihívások 

Több mint 80 évvel gyarmatosítása után 1960. június 30-án Kongó hivatalosan is független állam lett, Kongói Demokratikus Köztársaság-ként. 1960-ban a helyi választásokat a nacionalista MNC (Mouvement National Congolais) nyerte, így az első demokratikusan megválasztott miniszterelnök Patrice Lumumba lett, aki már a második világháború alatt is azon volt, hogy hazája elnyerje függetlenségét. Meg kell jegyezni, hogy a választások alatt többen is életüket vesztették vagy megsérültek a különböző zavargások miatt. 

Patrice Lumumba hivatalba iktatásakor

Émile Janssens tábornok, a kongói hadsereg belga származású főparancsnoka alatt a hadsereg fellázadt a belga tisztek ellen, valószínűleg mert Janssens nyíltan ellenezte, hogy a feketék vezető pozícióba kerüljenek a hadseregen belül.  Az USA gyorsan lépett és ellenőrzése alá vonta a számára fontos uránérc bányákat és az azokhoz kapcsolódó vasutakat, amik a Lobitó kikötőhöz vezetnek. A helyzet tovább fokozódott amikor július 11-én Moïse Tshombe, a tartomány helyi vezetője azzal az indokkal, hogy a kormány kommunista nézeteket vall és hogy valójában az diktatórikus, kikiáltotta Katanga elszakadását. Ezt a kormány nem hagyhatta, mivel az országban található ásványi kincsek 75%-a Katangából származik. 

Belgium tartott a bányák államosításától ezért titokban Katangával egyezséget kötöttek és csapatokat kezdtek küldeni, akik segítettek kiképezni a katangai hadsereget (Katangese Gendarmerie, továbbiakban: gendarmerie). AZ Union Minière zsoldosokat is biztosított Katangának akik közt belgák és franciák is akadtak. A gendarmerie 1961-ben 8000 katangai és 600 európai zsoldost számlált. 1960. július 12-én a Kongói kormány az ENSZ-hez fordult, hogy katonai segítséget kérjen, mivel Belgium, katonai jelenlétével megsértette a két nemzet által aláírt “baráti” szerződést. 

Eközben Lumumba és a kongói elnök, Joseph Kasa-Vubu közötti ellentétek miatt(Lumumba szovjet segítségkéréssel fenyegetőzött, ha az ENSZ nem segítene)  Lumumbát eltávolították posztjáról. Utódja a nemrég kinevezett kongói haderő főparancsnoka, Joseph Mobutu lett, aki (amerikai és belga segítséggel) kiszolgáltatta Lumumbát Katangának, ahol kivégezték. A történtek fejében Dag Hammarskjöld az ENSZ 2. főtitkára utasítást ad az ENSZ kongói békefenntartó hadművelet (Opération des Nations Unies au Congo, továbbiakban: ONUC) létrehozására. Nem sokkal később 1960. július 15-én megérkezik Kongóba az első ENSZ különítmény, amit tunéziai, illetve ghánai csapatok alkottak. 

Írország belépése a világpolitika színterére 

Írország 1955-ben lett az ENSZ tagja majd 1960. július 19-én az ír parlament, a Dáil elfogadja azt a törvényt miszerint az ír katonák szolgálhatnak külföldön az ENSZ békefenntartó missziók keretein belül. Több zászlóaljat is felkészítenek a misszíó támogatásához, amiket felváltva küldenek majd Kongóba. 

U.S.A.F. Globemaster a baldonneli reptéren, ír békefenntartók szállítása Kongóba

1961. június 22-én megkezdődött a 35. zászlóalj “A” századának szállítása Dublinból a kongói Elizabethville-be. Onnan pedig szeptember 3-án Jadotville-be vitték az “A” századot. A század parancsnoka Patrick “Pat” Quinlan őrnagy. Quinlan 1919-ben született Írország déli részén. Tanulmányai után hivatásos katona lett. Kiváló katona és remek vezető volt, amire később szüksége is volt.  

Patrick “Pat” Quinlan, 1961, Jadotville

Morthor hadművelet 

A Morthor (hindu eredetű szó, jelentése: megragadni és összetörni) hadműveletet az ONUC indiai hadvezetése tervelte ki annak érdekében, hogy végleg leverjék a katangai gendarmerie-t és megakadályozzák Katanga elszakadását. Ez a hadművelet több ENSZ több tagjának jóváhagyása nélkül indult el. A 8 napig tartó intenzív összecsapások során 7 ENSZ katona, illetve 200 katangai katona és civil halt meg. A művelet során az ír 35. zászlóalj feladata volt elfoglalni Elizabethville-ben a fontosabb épületeket, egyéb ONUC erők támogatásával. 

Ír ONUC katonák Kongóban, 1960

A vihar előtti csend

Az “A” század megérkezése után, Quinlan felmérte a terepet és kiadta az utasításokat. A katonáknak mindig kötelező volt maguknál hordani a fegyvereiket, valamint hozzáláttak a védelmi pozíciók kiépítéséhez. Megkezdődött az élelem és a víztartalékok felhalmozása. A századnak utasításba adták, hogy védjék meg a fehér lakosságot, ehhez képest a lakosok nagyon ellenszenvesen viselkedtek a békefenntartókkal szemben, ezt jelentették a főparancsnokságnak ennek ellenére utasítást kaptak, hogy tartsák a pozíciójukat. 

Védelmi pozíció kiépítése, 1961, Jadotville

Az ostrom kezdete – szeptember 13. 

Reggel hét óra körül az “A” század üzenetet kapott a főparancsnokságtól miszerint a Morthor hadművelet sikeresen zárult. Eközben a védelmi pozíciókban maradó pár emberen kívül a katonák misére mentek. A mise közben körübelül 30 gendarmerie katona tartott az előretolt ír védővonal felé. A katangaiak meglepődve látták, hogy páran védelmi pozícióban maradtak. Tüzet nyitottak, ezzel megkezdődött az “A” század 5 napos megpróbáltatása. Az írek is viszonozták a tüzet, majd 10 perc harc után a katangaiak visszavonultak. 2 óra csend honolt a tájra. Azonban a napnak még messze nem volt vége. 

A század látta, hogy egyre több katangai foglalja el a pozícióját az ír védelem szárnyain. Az írek sok veszteséget okozhattak volna miközben a gendarmerie elfoglalta a támadási állásait, de parancsba kapták, hogy ne nyissanak tüzet az emberéletek megkímélése érdekében. Quinlan őrnagy információra tett szert miszerint az ellenség erősítést fog kapni és 11:30-kor támadni fog. Aknavetők és kézifegyverek hangja csendült fel 11:30-kor, az írek viszonozták a tüzet és Brandt 81 mm-es aknavetőikkel likvidálták az ellenséges aknavető pozíciót, eltalálták a lőszer lerakatot így az egész este égett. 

Aknavető gyakorlat, 1961, Jadotville

A nap folyamán az írek több támadást is visszavertek, több szektorban is. Mivel az ellenség jelentős túlerőben volt a század a visszavonulás mellett döntött. Az új védelmi állás 229 méter hosszú és 110 méter széles volt. Az íreket segítették a terepviszonyok, a védelmi állások a magasabb területeken helyezkedtek el, valamint a dús cserjés is az ő védelmüket szolgálta. Quinlan őrnagy úgy gondolta, hogy minden támadást a lehető legnagyobb távolságból kell szétverni. 

Délután 4 óra körül a gendarmerie elfoglalt egy házat 274 méterre az előretolt védelmi pozíciótól és tüzet nyitott az ott tartózkodó ír szakaszra. Gépágyúk fedezete alatt egy páncéltörővel felszerelt egység megsemmisített a katangai erőket az elfoglalt házban. Az ellenség tűzszünetet kért, amit meg is kapott és begyűjtötték a halottakat és a sebesülteket. Miután ez megtörtént a gendarmerie figyelmeztetés nélkül tüzet nyitott az írekre, így a harc másnap hajnalig folytatódott. Még ezen a napon a katangaiak elzárták az írekhez vezető vízvezetéket.  

Az ostrom térképe

Még ezen a napon amikor elcsendesedtek a fegyverek ropogásai, Quinlan kapcsolatba lépett a belga származású jadotville-i polgármesterrel és megkérte, hogy segítsen a harcok beszűntetésében. A polgármester azt mondta, ha az írek nem teszik le a fegyvert ő is megtámadja a századot. Quinlan nem habozott és közölte, hogy a megadás ki van zárva és figyelmeztette a polgármestert, ha továbbra is támadásokat folytatnak az írek ellen akkor ők kegyetlenül visszavágnak és vérfürdő esetén őt fogja felelősnek tartani. Itt is meglátszik Quinlan őrnagy határozottsága és katonai neveltetése.  

Támadás az égből – szeptember 14. 

Délután 1 óra körül egy repülő tűnt fel az égen, ami bemérte az írek pozícióját. A Fouga CM.170 Magister típusú gép katangai felségjelzéssel volt ellátva (mint később kiderült a repülőt egy belga zsoldos vezette). Az írek kiürítették az épületeket és fedezékbe húzódtak. A repülő 3-kor, illetve 5-kor tért vissza két-két bombával, amiket ledobott eközben beépített gépfegyverével megsorozta a védelmi állásokat. A légitámadások következtében az összes szállító jármű megrongálódott, valamint megsebesült két ember a nem messze tőlük felrobbanó bombától. A gépet az írek kézifegyvereikkel próbálták lelőni azonban másnap a páncélozott járművekről is tüzet nyitottak, ezután a repülő csak magasból intézett támadásokat, pontatlanul.  

Egy ehhez hasonló gép támadt az “A” századra

17:00 óra után az írek elfogtak két zsoldost, akik civil öltözetben utaztak. A foglyokat kihallgatták. Azok pedig elmondták, hogy most jöttek Tshombe szállásáról, aki azt mondta a zsoldosoknak, hogy elfogtak egy ír századot Jadotvilleben. Így nyilvánvalóvá vált, hogy az “A” századot egy előre kitervelt csapdába küldték. A zsoldosok nem gondolták, hogy pont az “A” század fogja majd el őket mivel a közelben lévő Lufira hídnál a katangaiak is azt mondták, hogy elfogták az íreket. A nap folyamán ismét több támadást is végrehajtott a gengarmerie, ismét sikertelenül. Két nap alatt az írek 5 sebesültet könyvelhettek el, ami bizonyítja a kiépített védelmi állások fontosságát.  

Quinlan őrnagy tisztjeivel felméri a terepet.

Konvoj támadás, az írek ellátása – szeptember 15. 

Quinlan őrnagyot értesítették, hogy egy nagyobb gengarmerie konvoj fog nem messze tőlük elhaladni, aminek az volt a feladata, hogy elfoglalja a Lufira hidat másnap. Az írek aknavetőkkel és géppuskákkal rátámadtak a konvojra. A támadás annyira effektív volt, hogy egy kis ideig blokád keletkezett az úton.  Utánpótlás nélkül a századnak azzal kellett beérnie, amit felhalmoztak. Az étkezéseket este 20:00 és 21:00 óra között kellett megejteni, mivel napközben ez nem volt biztonságos. Reggelire, hajnal 4-kor a katonák teát és sütit kaptak este pedig ragu féleséget ettek. Ezen a ponton a szomjúság volt az írek legnagyobb ellensége, ekkorra már nem sok maradt a felhalmozott víztartalékból. Ami pedig megmaradt, másnap már beteggé tette a katonákat.  

Tárgyalások és utánpótlás – szeptember 16. 

Szombaton reggel 9-kor helikopter érkezett víz utánpótlással, azonban mint kiderült ez a mennyiség maximum 20 embernek lett volna elegendő, de a víz dízellel keveredett így azt egyáltalán nem lehetett felhasználni. Pár perccel a helikopter kiürítése után feltűnt a Magister repülő, hogy lelője a helikoptert.  Az helikopter nem kapott találatot a repülőtől, de miközben a katangaiak tüzet nyitottak a helikopterre, az írek észrevették, hogy milyen közel vannak a lövészárkokhoz. Az írek halálos pontossággal kezdtek tüzelni a katangaiakra. A helikoptert később eltalálták amíg a földön volt. A harc további két órán át tartott majd egy óra csend után az írek ismét tüzelni kezdtek az ellenségre. Rengeteg katangai sebesült meg és/vagy halt meg, a veszteségeket az is növelte, hogy a gendarmerie fehér tisztjei rálőttek a visszavonuló katonákra, hogy megakadályozzák a visszavonulást.  

Eközben egy újabb felmentő sereg próbált átjutni a Lufira hídon, ismét eredménytelenül. A felmentő seregben svédek, ghurkák és írek voltak, ugyanazok az egységek, mint amik az előző felmentési kísérletben részt vettek. 

Délután 2-kor a katangaiak ismét tűzszünetet kértek. Quinlan őrnagy nem volt hajlandó ezt megbeszélni telefonon, így személyes találkozót követelt, ezzel is időt próbált nyerni hátha eljut hozzájuk a felmentő sereg, ekkor még nem tudták, hogy a felmentő sereg már visszavonult. A hosszas várakozás után sikerült megegyezni, így az írek informálták a főparancsnokságot a tűzszünetről. Az éjszaka további része viszonylag csendes volt. 

Elfogadni az elfogadhatatlant – szeptember 17. 

7:30-kor az írek misére gyűltek, elrepült fölöttük a Magister így azt hitték a katangaiak megint megszegték a tűzszünetet, de nem ez volt a helyzet. Az írek rengeteg gendarmerie katonát, illetve belga ejtőernyősöket láttak gyülekezni. Az írek azt gondolták, hogy a kivonásra készülnek, de tévedtek. Nem sokkal később Makita őrnagyot küldték az írekhez, hogy követelje a század megadását. Quinlan őrnagy ezt visszautasította majd kapcsolatba lépett a főparancsnoksággal, akik azt mondták, hogy fenyegesse meg a katangaiakat ENSZ légicsapással (Quinlant nem informálták arról, hogy egy ENSZ gép sincs a közelben). Quinlan tudta, hogy a gendarmerie újabb támadásra készül. 

Quinlan megbeszélte a helyzetet embereivel majd döntött. Jadotville-ben egy hotelben aláírták a tűzszüneti feltételeket. Quinlan meghozta ezt a katona szívnek fájó döntést, mert a katonai helyzet így kívánta, ezzel megkímélte emberei életét. Ezen az estén Dag Hammarskjöld Katangába tartott, hogy megegyezésre jusson Tshombe-val és tűzszünetről egyeztessenek, azonban Hammarskjöld gépe lezuhant, a katasztrófát senki nem élte túl. A zuhanás okára mai napig nincs egyértelmű magyarázat. 

“…Csak annyit szeretnék mondani, hogy eddig még egyszer sem láttam ennyire megrendíthetetlen embereket. Mindenki a legjobbat próbálta nyújtani és ha tudtak, még annál is többet. Az ők állhatatossága és hidegvérűségük kiemelkedő volt a tűzharcok alatt… a végső benyomásom pedig az, hogy minden tiszt és katona teljes lojalitással és odaadással harcolt.”

Patrick “Pat” Quinlan – az “A” század teljesítményéről

A szembenállók létszámai és veszteségei 

A körülbelül 2000-3000 főt számláló katangai seregből rengeteg volt a zsoldos. Ők 250-300 katonát vesztettek rengeteg sebesült mellett. Az írek közül 155 emberből csak 5-en sebesültek meg.  

Élet a fogságban – szeptember 19. – október 25. 

A megadás után a századot a jadotville-i “Hotel d’ Eli Europe”-ban tartották 3 és fél hétig, majd október 7-én átszállították őket Kolwezi-be. A fogság alatt az íreket folyamatosan fenyegették, illetve az idő múlásával az ellátásuk is megromlott. Ezalatt többen is azt gondolták, hogy az egész századot lemészárolták és nem maradt túlélő. Majdnem 5 hétnyi fogság után Elizabethville-be vitték az “A” századot, ahol 17:00-kor szabadon bocsájtották őket. 

Az “A” század végre hazatér

Az ostrom emlékezete  

Az incidens után az ENSZ a szőnyeg alá seperte az esetet és mivel egyetlen ír katona sem halt meg Jadotville-ben és megadták magukat, ezért árulóknak tartották az “A” századot. Ha kétszer ennyi ideig tartottak volna ki, akkor is megbélyegezték volna őket. 2004-ben több esemény is volt az írek 40-éve véget ért kongói békefenntartó küldetésüknek dedikálva. Az egyik eseményen pedig az “A” századot szállító amerikai pilóták is megjelentek, akik elmesélték történeteiket. Quinlant soha nem tüntették ki, illetve azokat sem, akiket ő ajánlott. Patrick “Pat” Quinlan 1997-ben halt meg úgy, hogy országa soha nem ismerte el a hazájáért tett szolgálatát. Sokan mások sem érték meg a század rehabilitációját. 

2016-ban a Netflix The Siege of Jadotville címen megjelentetett egy filmet, ami a Jadotville körüli eseményekről szól. 

Jadotville veteránjai

Ezt a cikket a Jadotville-ben szolgált katonák és az el nem ismert hősök emlékének ajánlom. 

Felhasznált irodalom: 

Egyéb források: 


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.