John Moffat vs. Luke Skywalker

„A ködből egy alak, egy hajó ölt testet

És a tenger csendje lassan viharrá alakul

Hatalom jele, erőfitogtatás

Horgonyt fel, a csatahajó irányba fordul!

Egy nemzet büszkesége, acélból készült bestia

A Bismarck halad itt, az óceán királya”

SABATON – Bismarck

A második világháború történetének csupán egy kis szelete, de hatását tekintve mindenképpen nagy hatású eseményének bizonyult a német Bismarck csatahajó elpusztítása az Atlanti-óceánon. Ahhoz lehet hasonlítani amikor a Star Wars világában Luke Skywalker egy kis X-szárnyú gép protontorpedójával olyan csapást mér a félelmetes Halálcsillagra, ami sorsdöntőnek bizonyul a Birodalom és annak császára elleni harcban. A Bismarck is egy Birodalom szimbóluma volt, és szintén egy karizmatikus vezető, Adolf Hitler elleni harc jegyében igyekeztek mindenképpen elsüllyeszteni a szövetségesek a háborúban.

Egy óriás születése

Az első világháború után a tengeri hadviselés történetében eddig soha nem látott eseményre került sor, 1918. november 21-én a német nyílttengeri flotta behajózott Firth of Forth-ba és önként megadta magát. Hét hónappal később, 1919. június 21-én Von Reuter tengernagy és matrózai Scapa Flow kikötőjében engedély nélkül elsüllyesztették ezt a flottát, ezzel megakadályozták, hogy a német hajók a britekhez kerüljenek, és ezzel a tettükkel visszaállították a haditengerészet becsületét. Akkor még senki nem gondolta, hogy a békeszerződésben megszabott flotta nagysága csak ideiglenes és hogy a fegyverletétel csak átmeneti. Az első lépéseket 1921-ben tették meg, mikor hadműveleti tervezéssel kezdtek el foglalkozni. Vékony volt a határ a megengedett fejlesztések és egy újabb háború között, mégis mindvégig a revansra vágytak. 1928-ban a németek Deutschland-osztályú úgynevezett Panzerschiffe-ket (zsebcsatahajó) kezdett gyártani, ezzel nem szegték meg az előírt korlátozásokat, de mégis egy viszonylag ütőképes flottát hoztak létre.

Deutschland (Lützow) zsebcsatahajó, 1936

Az 1930-as évek második felére Hitler már egyértelművé tette a tábornokai számára, hogy előbb vagy utóbb, de háborúra számít a Német Birodalom és Nagy-Britannia között. Ebben a flotta fő feladatának a szigetország blokádját, továbbá az angol flotta semlegesítését szánták. Ezen cél elérésére két utat tartottak járhatónak. Az egyik értelmében zsebcirkálók és tengeralattjárókból álló flotta, míg egy másik elképzelés szerint hatalmas csatahajók és cirkálók vezethetnek eredményre a Brit Haditengerészettel szemben. A második változat volt a költségesebb és időben is hosszabb, de mégis ezt választotta Hitler és Raeder admirális, ami a „Z-terv” megszületését eredményezte. Ennek értelmében a kitűzött feladatok végrehajtásához 10 db csatahajó; 3 db zsebcirkáló; 16 db cirkáló; 2 db repülőgép-hordozó építésre adtak parancsot. A Bismarck-ot 1936 július 1-jén rendelték meg a Blohm und Voss cégtől és még ebben a hónapban nekiláttak a munkálatoknak. 1939. február 14-én bocsájtották vízre, de a végső munkálatokkal csak 1940. végére lettek kész.

Bismarck, 1940

A hajó a nevét a 19. század második felének meghatározó német politikusa, Otto von Bismarck birodalmi kancellár után kapta. Maximális sebességét, 30,5 csomót a 12 gőzkazán, 3 AEG-gőzturbina és a 3 darab háromszárnyú hajócsavar biztosította. Fegyverzetével pedig felülmúlta a brit csatahajókat. Főfegyverzete nyolc 380 mm-es ágyúból állt, emellett kisegítő fegyverzetként kapott tizenkettő 150 mm-es, tizenhat 105 mm-es, tizenhat 37 mm-es, valamint 12 db 20 mm-es ágyút. Ezek együttesen igen hatalmas tűzerőt képviseltek. Mérete és vízkiszorítása is magáért beszél. A 251 méter hosszú és 36 méter széles csatahajónak teljes terheléssel 50.900 tonna volt a vízkiszorítása. Személyzete a tisztekkel együtt akár a 2600 főt is elérhette. A hajó négy Arado Ar 196 A3-as felderítő hidroplánt hordozott, melyek ikerkatapult segítségével tudtak felszállni. Páncélzata teljes súlya 19 082 tonna volt, a parancsnoki híd 350 mm-es, a hajótest középső része pedig 320 mm-es páncélzatot kapott. Felszerelték optikai távolságmérővel, valamint radarral, a hajótestet pedig MES-rendszer (mágneses önvédelmi rendszer) védte a vízalatti mágneses aknáktól és torpedóktól.

Bismarck, 1941

A háború kitörésekor a „Z-tervben” meghatározott mennyiségnek csak a töredéke ált rendelkezésre. A csatahajók közül a Bismarck és a testvérének szánt Tirpitz építése még csak folyamatban volt, csakúgy, mint a soha el nem készülő Graf Zeppelin nevű repülőgép-hordozóé. A tengeralattjáróknak is csak egy-hatoda állt készen. A Kriegsmarine (Haditengerészet) tevékenysége 1941 tavaszán érte el a csúcspontját, de még ekkor is a felszíni hadihajók által okozott veszteségek harmada-ötöde volt a tengeralattjárók által okozottaknak. A Kriegsmarine vezetése egy igen nagyszabású és „látványos” akcióval tervezet ezen változtatni. Ez volt a „Rajna-hadművelet”.

Az óriás elindul

1941. április 2-án a Bismarck megkapta a feladatra vonatkozó parancsot és ezzel együtt az utolsó két Arado 196 típusú repülőgépét is. A parancs értelmében – a hadművelet alatt – a csatahajónak kellett volna elpusztítani a konvojok kíséretét, mialatt a vele tartó többi egység a kereskedelmi hajókra veti magát. 1941. május 19-én 02.00-kor kihajózott Gotenhafen kikötőjéből, majd pár óra múlva találkozott a Prinz Eugen nehézcirkálóval és három romboló is csatlakozott a menethez. Az irány a norvégiai Bergen mellet fekvő Korsfjord volt. Az akciót a legnagyobb titokban szerették volna tartani, de jónéhány svéd és dán halászhajó észlelte a Bismarckot, ami következtében az angolok is tudomást szereztek a kifutásról. 1941. május 21-én egy brit felderítő Spitfire repülőgépnek sikerült lefotóznia az óriást, ezért még aznap este bombázógépeket küldtek a fjordba. A brit gépek a rossz látási viszonyok ellenére is ledobták a bombáikat, amik mind a vízbe hulltak. A Bismarck ekkor már órák óta úton volt az Atlanti-óceán irányába. Az Admiralitás ugyanezen a napon Lancelot Holland altengernagy hajóraját a Scapa Flow-i támaszpontról északra küldte a Bismarck megkeresésére. A rajban ott volt a HMS Prince of Wales csatahajó és a világ legnagyobb hadihajója a HMS Hood csatacirkáló, valamin hat romboló is. Május 22-én 04.20-kor a Bismarck és a Prinz Eugen elvállt a rombolókísérettől és az Izland és Grönland között található Dánia-szoros felé vették az útjukat, abban a reményben, hogy sikerül észrevétlenül kijutniuk az Atlanti-óceán északi területére. A két hajó parancsnoka Günther Lütjens tengernagy volt, aki még 1907-ben lépett be a német Császári Haditengerészetbe (Kaiserliche Marine) majd 1908-ban beiratkozott a kieli Tengerészeti Főiskolába, ahol osztályában a huszadik legjobbként végzett. Az első világháború idején több torpedónaszád parancsoka is volt, sikereinek köszönhetően előléptették alkapitánnyá, 1937. októberében pedig admirálissá nevezték ki.

Günther Lütjens tengernagy

Az izlandi csata

Május 23-án este 20.30 perckor HMS Norfolk nehézcirkáló megtalálta az ellenséges rajt. A Bismarck öt sortüzet lőtt, de azok célt tévesztettek. A saját lövései okozta rázkódás miatt azonban elromlott az első lokátora, így előrefelé vakká vált a hajó. Ennek következtében a csatahajó az élről a Prinz Eugen után sorolt be.

A Bismarck útja az Atlanti-óceánon

Május 24-én reggel a Prinz Eugen hanglokátora két hajót jelzett, amiket könnyű cirkálónak véltek. Alig telt el egy szűk félóra, és máris pontosították nehézcirkálóra a távoli két hajót. A brit egységek nagy sebességgel közeledtek, mivel Holland ellentengernagy megpróbált minél közelebb férkőzni a német egységekhez, de közben a HMS Hood csatacirkáló fedélzetén parancsnokló ellentengernagy elkövetett egy hatalmas baklövést. Az élen haladó német hajóra összpontosított minden tüzet, mert az gondolta a Bismarcknak. A tévedés hatalmas árat követelt. A 05.52-kor kezdődő alig hat perces tűzpárbaj bevonult a történelembe. A HMS Hood fedélzetén rögtön a harc elején tűz ütött ki a németek találatai nyomán. A Prinz Eugen találata tüzet okozott a 100 mm-es lőszerek kamrájában, majd a Bismarck ötödik sortüze a hajó közepét találta el, ahol az egyik fő lőszerraktár helyezkedett el. A robbanás ereje akkora volt, hogy a hátsó lövegtorony gyufaszálként repült a levegőbe. A Bismarckon lévő tengerészek megdöbbenve látták, hogy a világ legnagyobb hadihajója mintegy kettő perc alatt a hullámsírba merült, és 1420 főnyi legénységéből csak három olyan tengerész menekült meg, akik a hajó felső részén teljesítettek szolgálatot. Hősi halált halt a hajóraj parancsnoka Lancelot Holland ellentengernagy is.

HMS Hood csatacirkáló

A Prince of Wales is sérüléseket szenvedett, de el tudott menekülni. A csata következtében a Bismarck is megsérült, szivárgott belőle az olaj, valamint több bunker (üzemanyag tartály) is tengervízzel szennyeződött, így csupán 2900 tonna üzemanyag maradt felhasználható. A csata után 06.32-kor  az Északi Csoport parancsnokságának a Bismarck a következő üzenetet küldte: „Egy csatacirkáló, valószínűleg a Hood, elsüllyedt. Egy másik csatahajó a King George, vagy a Renown megrongálva.” A hadműveletet a Bismarck számára fel kellett függeszteni. Lütjens két opció közül választhatott vagy visszafordul Norvégia felé, vagy tartja az eredeti tervet és az Atlanti-óceánon keresztül megpróbálja elérni a francia St. Nazaire kikötőt, így később a Bismarck javítása után egyszerűbben támadhattak volna brit konvojokra. Félve, hogy már blokád alá vonták a Norvégiába vezető utakat, Lütjens az utóbbi útvonal mellett döntött.

Az üldözés

Az angolok árnyékként követték a németeket. Megerősítendő az üldözőket Sir James Somerville altengernagy a Gibraltárban állomásozó „H-egységét” is északra rendelte. Ez az egység a HMS Ark Royal repülőgép-hordozóból, a HMS Renown csatahajóból, a HMS Sheffield könnyűcirkálóból és hat rombolóból állt. Május 23-án estére már öt csatahajó, két repülőgép-hordozó, tizennégy cirkáló és huszonegy romboló üldözte a német óriást. Lütjens éles jobb kanyart vett és rátámadt az őket követő két nehézcirkálóra és a megsebzett Prince of Wales-re, ezzel biztosítva az egérutat a Prinz Eugen-nak, mely tovább haladt a nyílt tenger felé konvojokat támadni, a Bismarck pedig folytatta eredeti útját a francia kikötőbe.  Órákkal később Sir John Tovey admirális repülőgép-hordozójáról egy repülő rajt küldtek torpedókkal felszerelve. A raj tapasztalatlan pilótákból állt és először az HMS Norfolk-ot összetévesztették a Bismarck-al. A németek ezt a kavarodást észrevették és amikor a repülők feléjük közeledtek időben tüzet nyitottak, ennek ellenére egy repülőt sem lőttek le. Kilenc torpedót indítottak a Bismarck ellen ebből egy találta el azt, de az nem sérült meg. Május 25-én, vasárnap a menekülő hadihajónak 31 órára sikerült lerázni üldözőit. Felcsillant a remény, hogy talán mégis el tudnak jutni a biztonságba. A britek Izland és a Feröer-szigetek közé küldték a hajóikat, így a Bismarck tovább hajózhatott St. Nazaire felé. Ekkor a szerencse a britek mellé szegődött egy Catalina típusú felderítő repülőgép képében, ami május 26-án 110 kilométerre a francia partoktól megtalálta az immár magányos német csatahajót.

A vég kezdete

Azonnal értesítették James Somerville admirálist, aki az HMS Ark Royal-al az élen támadásba lendült. Az első repülőgép raj tévedésből az HMS Sheffield könnyűcirkálóra támadott, azonban az új mágneses torpedók nem robbantak fel, így nem lett belőle katasztrófa.

Az Ark Royal és a Fairey Swordfish repülőgépei

A támadó repülőgépek Fairey Swordfish típusok voltak, egy ekkor már elavult külsővel rendelkező, de igen hatékony torpedóbombázók. Ez a típus bizonyult a britek egyik legfontosabb repülőgépének a repülőgép-hordozókon, ami sokoldalúságának is nagymértékben köszönhető volt. Az egyszerű kialakítású, az első világháború gépeinek kinézetét öröklő géptípus kiválóan alkalmas volt a haditengerészet céljaira. John Moffat hadnagy egyike volt a Bismarck ellen küldött második raj gépeinek. Moffat és megfigyelője Miller repülő hadnagynak csak egyetlen esélye volt, mert a kis törékeny repülőgép csak egyetlen torpedót tudott vinni magával. Mivel körülöttük szinte izzót a levegő a német légvédelem munkája nyomán, csak a megfelelő pillanat kivárása, és a végtelen nyugalom segített Moffat hadnagyon. Végül eljött a kedvező pillanat, és a torpedót elindították. Az elindult a cél felé, és pont a hatalmas csatahajó egyik legsérülékenyebb pontját, a kormánylapátot találta el. A találat megbénította a Bismarckot, így az nem volt képes komolyabb manőverezésre és csak körbe-körbe tudott menni.

A repülőgépek távozása után a kapitány megpróbálta újra irányíthatóvá tenni a hajót, ami csak részben sikerült.  21.40-kor a Kriegsmarine és a Nyugati Csoport főparancsnokságára a következő üzenetet küldték: „A hajó nem képes manőverezni. Az utolsó gránátig harcolni fogunk. Sokáig éljen a Führer.” Május 27-én hajnali kettő körül a 4. Flottilla fürge rombolói egy farkasfalkába verődve a Bismarck nyomába szegődtek, és dühödt farkasokként kezdték el csipkedni a német csatahajót. Egész éjszaka fojt a harc, ami közben a hajó jelentést küldött Berlinbe is: „Führerem, az Önbe vetett bizalommal és a német győzelembe vetett szikla-szilárd hittel az utolsó emberig harcolni fogunk.” A rombolók által kilőtt világítógránátok elkezdték bevilágítani a csatateret.  A viharos tengeren a szakadó esőben, a rossz láthatósági viszonyok mellett ezek a támadások rendre eredménytelenek voltak. A csatahajó minden egyes támadást keményen visszavert.  Reggel 07.00-ig a rombolók összesen 16 torpedót indítottak, de egy találatot sem értek el. A támadásoknak köszönhetően azonban, a csatahajó teljes legénysége talpon volt és harcolt hosszú órákon keresztül.

A csatahajó elsüllyesztése

A kilenc napig tartó tengeri dráma immár végérvényesen a végéhez kezdett közeledni. Május 27-én a HMS King George V és a HMS Rodney csatahajók 08.44-kor 23 kilométerről megpillantották a már csak 7 csomóval vánszorgó német óriást, és perceken belül tüzet is nyitnak.  Az első találat csak 09.02-kor érte a hajót, ami után felgyorsultak az események.  09.08-kor a hátsó lokátort is találat érte és egy időre a két hátsó lövegtornyok is elhallgattak. Még két hátsó löveg állja a sarat és közvetlen irányzással tüzet nyitnak a HMS Rodney csatahajóra, amely hat torpedót is indított, azonban egy sem találta el a német hajót.  09.31-kor az egyetlen működő német lövegtorony is leadja utolsó lövését. A sérült csatahajó legénysége mindent megpróbált, a végsőkig kitartott, de a hajó fő lövegei örökre elhallgattak, és már csak a kisebb 150 mm-es ágyúk harcolnak még egy darabig. Ekkor Lindemann kapitány parancsot adott a hajó elhagyására. A halálosan sérült Bismarck utolsó csatája tulajdonképpen véget ért. A következő bő félórában megszámlálhatatlan találat érte a csatahajót. A HMS Rodney csatahajó kilenc 406 mm-es ágyúja folyamatosan ontotta a tüzet, és torpedókat is indítottak 2700 méteres távolságból, amelyek közül egy be is csapódott a hajó bal oldalába. 10.00 körül a gépházat is találat érte.  A lövegek ekkor már régen hallgattak, a legénység pedig a vízbe ugrált, de a kiválóan megépített hajó még mindig nem süllyedt el, még mindig a felszínen úszott. A már csak égő roncsként hánykolódó német csatahajónak a kegyelemdöfést – a britek szerint – Tovey admirális parancsára, a HMS Dorsetshire nehézcirkáló adta meg.  A németek szerint azonban a becsapódó torpedók előtt már a hajó gyomrában hánykolódó gránátok felrobbantak és ez a robbanás kinyitotta a vízelzáró szelepeket. Akár hogyan is történt, 1941. május 27-én 10.39 perckor – farával előre – a víz alá süllyedt a Harmadik Birodalom legnagyobb és legismertebb csatahajója. Elsüllyedésekor még mindig lobogott a zászlója, tanújeléül annak, hogy a hajó az utolsó pillanatig harcolt.

A 2222 főnyi legénységből csupán 114-en maradtak életben. Az egyik matróz, akit a britek mentettek ki másnap belehalt a sérüléseibe. A csatában Lütjens is életét vesztette. Tartva egy tengeralattjáró támadástól a britek visszaindultak Angliába hátrahagyva a még vízben lévőket. Később az U-47-es tengeralattjáró és a Sachsenwald időjárás megfigyelő hajó további 5 matrózt mentett ki a vízből.

A következmények

A Bismarck végzete fordulópont volt a Kriegsmarine számára. A felszíni flotta a háború végéig nem vett részt jelentősebb csatában. Hitler a tengeralattjárók erejében bízott és megvonta támogatását a nagyszabású “Z-terv” hadihajóinak építésével kapcsolatban. Ettől kezdve a német hadihajók a kikötőkbe és norvég fjordokba szorultak vissza. A hajó pusztulása előre mutatta a csatahajók alkonyát és a repülőgép-hordozók fontosságát. Gigantikus méretével és pusztító tűzerejével kivívta magának a helyet a történelemben és bár csak egy küldetést ért meg, mégis ez marad a legikonikusabb csatahajó, mely a mai napig él a köztudatban.

Felhasznált irodalom:

Christopher Chant (1997): A Harmadik Birodalom hadviselése, Hajja & Fiai Kiadó, Debrecen

Gulyás Géza (2006): Vadászat a Bismarck csatahajóra, Kard és Toll, 2006/1 pp.163-180.

John Macdonald (1995): A II. világháború nagy csatái, GABO Kiadó, Budapest

Peter Hore (2008): Csatahajók enciklopédiája, Athenaeum Kiadó, Budapest

Robert Jackson (2015): Military Aircraft, Tanks and Warships Visual Encyclopedia: More than 1000 colour illustrations, Parragon Books Ltd.

https://www.warhistoryonline.com/instant-articles/the-fairey-swordfish.html

https://www.warhistoryonline.com/instant-articles/how-stringbag-took-out-bismarck.html

https://www.youtube.com/watch?v=zuG4qFXPMmk&feature=youtu.be


5 hozzászólás

Névtelen · augusztus 23, 2020 - 7:52 de.

Remek volt hogy a Sabaton klipjet is csatoltad.

molnibalage · szeptember 8, 2020 - 9:37 du.

Nem akarok kukacoskodni, de ha már egy minőségi videóból szedtétek ki a képeket, akkor nem kellett volna forrásként minimum meghivatkozni…? Ez lenne a minimum…

Erről a videóról beszélek.
https://youtu.be/zuG4qFXPMmk

    Mészáros Martin · szeptember 9, 2020 - 3:26 de.

    Köszönöm az észrevételt, valahogy elkeveredett a videó linkje a cikk véglegesítése során. Pótoltam a hiányát.

    Beatj · szeptember 9, 2020 - 5:25 de.

    Ott van a cikk végén a felhasznált irodalmakban, az utolsó helyen.

      molnibalage · szeptember 9, 2020 - 7:21 de.

      Most már igen…

      @Mészáros Martin
      Köszi.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.