Az időszámításunk kezdete után 41 évvel, majdnem három évtizeddel Augustus, az elsőnek tartott császár halála és 85 évvel Julius Caesar meggyilkolása után Rómában egy újabb történelmi jelentőségű gyilkosság történt. Az áldozat pedig a birodalom harmadik császára Caligula volt, aki az utókortól az „őrült” jelzőt is megkapta. De ez mennyire igaz? Tényleg megbomlott az elméje, vagy inkább a körülmények áldozataként lehet rá tekinteni, akit az utána jövők ruháztak fel olyan történetekkel, amelyeknek a fele sem volt igaz?

Caligula császár

Róma a birodalom

A Római Birodalom az időszámításunk kezdete környékére, alig egy évszázad alatt megduplázta a méretét. Az Atlanti-óceántól Egyiptomon át Szíriáig nyúló közel ötmillió négyzetkilométernyi terület feletti uralom biztosítása viszont óriási feladat volt, amely a korábbi közigazgatási és állami berendezkedéssel már nem volt lehetséges. Ennek is volt köszönhető, hogy a Köztársaság korának leáldozott, és beköszöntött a császárkor. A birodalom létének egyik legfontosabb pillére lett a hadsereg, amely az első században gyakorlatilag uralta a nyugati világ nagy részét. Ebben az időszakban a germán határ bizonyult a birodalom leggyengébb pontjának, ahol a légióknak kisebb-nagyobb küzdelmek árán kellett tartani a barbárnak tartott népek támadásaival szemben a Rajna és a Duna vonalát.  

Római Birodalom terjeszkedése 117-ig

Germanicus Iulius Caesar

Germanicus személyével a rómaiaknak szerencséje volt a Germán határ védelme kapcsán. Livia császárné és Marcus Antonius unokájaként előkelő családból származott, a felesége az első császár Augustus unokája volt. A házassága abból a szempontból mindenképpen sikeres volt, hogy kilenc gyermekük született, amiből csak hat érte meg a felnőttkort, három lány és három fiú.

Germanicus számított az egyik legismertebb és legnépszerűbb hadvezérnek Rómában, és egy időben úgy tűnt, hogy még császár is lehet belőle. Augustus halála után azonban mégsem ő, hanem Tiberius lett az uralkodó, meg kellett elégednie a Germániában állomásozó légiókkal. Emberi mivoltát dicséri, hogy kiált az új császár mellett, mindvégig hűséges maradt hozzá és Rómához, és ezt a légiói katonáitól is ugyanúgy megkövetelte. A Weser-folyó környékén 16-ban igen komoly győzelmet aratott a germánok felett, ami hatalmas visszhangot váltott ki Rómában. Ugyanis alig 5 évvel ezelőtt 9-ben a teutoburgi erdőben a barbárnak tartott germánok három teljes római légiót mészároltak le. A brutális vereség miatt hagyott fel Róma a keleti irányú terjeszkedéssel, a barbárok romanizálásának az ötletével. Germanicus revansot vett a germánok felett, és hatalmas lélektani hatással volt a rómaiakra, hogy megtalálta a római légiók katonáinak temetetlen ezreit, és hét évvel az események után tisztességgel el is temették. A népszerűségét az is növelte, hogy a győzelmével szinte egyenértékű tettnek számított az a tény, hogy a három légió arany sasszobrait, védőistenségeit is visszaszerezte.

A Weser-menti csata 16-ban

Germanicus mindezek után már a határ Elbáig való kitolását tervezte, de Tiberius császár hazarendelte. Rómából viszont nem a határra küldték vissza, hanem keletre. Itt viszont a kard helyett a politikában, a diplomáciában jeleskedett. Éppen Antiochiában tartózkodott, amikor alig 33 éves korában 19-ben váratlanul meghalt. Több jel utal arra, hogy a helyi helytartó keze volt a dologban, aki megmérgezte Germanicust. Amennyiben így történt akkor ezt parancsra cselekedte, amit csakis felülről jöhetett, a legfelső vezetéstől, tehát magától a császártól. Az ok is nagyon egyszerű, ami miatt ilyen fiatalon meg kellett halnia Germanicusnak. Túl népszerű volt, túlságosan szerették a katonák, és túlságosan is becsületes volt, ami miatt Tiberius császár szemében veszélyessé, egyenesen vetélytárssá vált. Rövid élete, de annál több katonai és politikai sikere miatt gyakran emlegetik a legnagyobb császárként, aki soha nem uralkodott Rómában.

Caius Iulius Caesar Augustus Germanicus

Germanicus legkisebb fia 12-ben látta meg a napvilágot, és nővéreivel ellentétben amint megtanult járni az apja vitte is magával a Rajna menti határra a katonái közé. A kisfiú így nem játékok között nőtt fel, hanem a háború, a katonák nevelték az élete első éveiben. A származása miatt nagy kiváltságok és elvárások közepette nevelkedett. Fiatal kora miatt semmi tudomása nem volt arról, hogy mi folyik Rómában. ahol Tiberius császár uralkodása alatt a birodalom székhelyén a rémuralom lett úrrá. A második császár szinte semmiben sem hasonlított a nagy elődjére Augustusra, nem előre akarta vinni a birodalmat, hanem inkább biztosítani a saját fia számára, így egy dinasztiát alapítani. Ennek volt az útjában Germanicus, és ezért kellett meghalnia. A legkisebb fiú ekkor még alig hét éves volt, és a katonák által rá ragasztott név, a Caligula (caliga = katonai csizma) néven vált ismertté a továbbiakban.

Germanicus özvegye meg volt győződve arról, hogy a császár parancsára kellett a népszerű férjének meghalnia, és ezzel a véleménnyel nem is volt egyedül, és elég sűrűn hangoztatta ahhoz, hogy el is terjedjen ez a nézet a római közvéleményben. Agrippina nyomán egyre több befolyásos személy is azon kezdett el gondolkozni, hogy a császár ellen fordul, és ez tettekre sarkalta Tiberiust. Kiadta a parancsot az egész család őrizetbe vételére, és felségsértési eljárást kezdeményezett ellenük. Az ilyen perek Tiberius uralkodásának második felében egyre gyakoribbá válták, és elég volt bármilyen kisebb sértés, kritizálás a császár személyét illetően és máris a bíróság előtt állt az ember. Caligula anyját száműzték, az egyik idősebb fiút kivégezték, a másik pedig börtönbe került. A fiatal fiú és három nővére a nagyanyjuk házába kerültek, egyfajta házi őrizetbe, ami egyáltalán nem jelentett biztonságot. Ezekben az években az állandó félelem légkörében teltek a fiatal fiú mindennapjai, amik a lelkére is komoly hatást gyakoroltak. Aztán 23-ban váratlan dolog történt, a császár örököse, a 35 éves Drusus nevű fia váratlanul meghalt. A sors egyszer add, máskor elvesz, de ez esetben bizonyos módon elégtételt vett. Germanicus haláláért cserébe Drusus életét is elvette a sors, vagy talán a méreg?

Drusus

Capri szigetén

Drusus halála után Tiberius császárban sok minden megváltozik, a személyisége, az értékrendje, a politikához és a birodalomhoz való hozzáállása is megváltozott. Gyanakvó lett mindenkivel szemben, amire valljuk be oka is lehetett, hiszen Germanicus halálában mindenképpen benne volt a keze, és a fia esetében is több minden utal arra, hogy nem feltétlenül természetes halállal távozott ő se. Így bizonyos szempontból még érthető is, hogy a császár 27-ben Rómát elhagyva Capri szigetére költözött, mintegy önkéntes száműzetésbe. Egy villa „foglya” lett, amely a sziget egyik sziklaperemén uralta a tájat.

Tiberius Capri szigeti palotájának rekonstrukciós elképzelése

A mindennapjai a dekadens élvezetekkel indultak és végződtek, az ételek, a borok és a nők jelentették az egyetlen változatosságot a parányira zsugorodott császári udvarban. Tiberius egyetlen gondja viszont kísértette szinte minden egyes nap, a csontjáig hatolt a kérdés, hogy ki legyen az utódja, mi legyen a birodalommal. A birodalomnak kellett egy új örökös, és nem volt valami sok lehetőség Tiberius számára. Ezért került a fiatal Caligula 31-ben a szigetre, mert Germanicus gyerekei közül csak ő volt már életben, és rajta kívül más lehetősége nem is nagyon volt a császárnak. Amikor Caligula a szigetre érkezett egyáltalán nem érezte magát biztonságban, amire meg is volt minden alapja. Tisztában volt azzal, hogy nagy valószínűséggel Tiberius felel apja haláláért, a családja szétrombolása, fiútestvérei „eltűnésében” is meghatározó szerepe volt.

Tiberius császár

A császár egyetlen bizalmasa Marco, a pretoriánusok, a testőrgárda vezetője volt, aki óriási hatalommal rendelkezett Tiberiusnak köszönhetően. A 19 éves Caligula mellett még egy előkelő „fogoly” is élt Caprin, a császár 12 éves unokája Gemellus. Alapesetben ő lehetett volna az új császár, az örökös, de nagyon fiatal volt, és soha nem is készítették fel a birodalom vezetőjének a szerepére. Tiberius tisztában volt azzal, hogy semmi garancia sincs arra, hogy ő még sokáig él, és ha egy gyerek kerülne a birodalom élére, az felérne egy politikai öngyilkossággal. Caligula idősebb volt, elég intelligens, elég előkelő származású, így Gemellus mellett ő is versenyben volt az idővel a császári trónért. Így ketten is versenyezni kezdett az örökös címért, és a trónért. Tették mindezt úgy, hogy közben Tiberius egy veszélyesebbé kezdett válni, mind a birodalom, mind a környezete számára. A császár egyes legendák szerint egy szikla tetejéről küldte a mélybe sorba az ellenségeit. Caligula viszont elég értelmes volt ahhoz, hogy Tiberius kegyeibe férkőzőn, és tette mindezt úgy, hogy semmilyen érzelmet nem mutatott ki. Már hat éve élt Caligula Capri szigetén, amikor a császár komolyan beteg lett. Ez tettekre sarkalta Macro-t a testőrség vezetőjét, aki úgy próbálta Caligula kegyét elnyerni, hogy elárulta neki a családja többi tagjainak a sorsát. Ekkor tudta meg, hogy az anyját a császár parancsára megkorbácsolták, megkínozták, ami miatt az egyik szemét el is vesztette. Amikor pedig börtönbe került nem volt hajlandó enni, így gyakorlatilag az éhhalálba halt bele.  Caligula viszont az évek alatt megtanulta elrejteni az érzelmeit, ezért nem is mondott, nem is tett semmit sem a halottak után. Tisztában volt, hogy egy hajszálon függ a sorsa, és az ekkor már 18 éves Gemellus az, aki csak elválasztja a tróntól. Tiberius megpróbált időt nyerni, hogy az unokája esélyeit növelje. 37-ben a végrendeletét nyilvánosságra hozta, és ebben azt fektette le, hogy két egyenrangú örököst, így jövendő császárt jelöl ki a halála utánra. A lelke mélyén lehet, hogy tisztában volt azzal, hogy a két császáros modell a Római Birodalomban nem felétlenül fog működni, főleg két olyan férfiú esetében, akik egyébként sem szívlelik egymást. Így egyszerűen a sorsra hagyta a döntést. 37. március 16-án, 78 éves korában hunyt el Tiberius a második római császár. Egyes források szerint Caligula és Macro végzett az uralkodóval, de erre nincs bizonyíték, így a történelmi legendák körébe tartozik.

Caligula a császár

Tiberius halálával Caligula kezébe került a hatalom, de ott volt még Gemellus, aki fenyegetést jelentett, nem is beszélve arról, hogy ha elég tökös lett volna akkor még az életére is. De nem akarta megbontani a rá erőszakolt helyzetet, és nem akarta elődje politikai irányvonalát sem folytatni. Macro tért elsőként vissza Rómába, ahol minden befolyását latba véve sikerült elérnie, hogy a szenátus egy az egybe dobja ki Tiberius végrendeletét. Ennek köszönhetően 37 március 16-án Caligula lett Róma harmadik császára.

A fiatal Caligula császár

Kezdeti népszerűsége az egekbe volt, mert a rómaiak egyszerűen gyűlölték már Tiberiust, így szinte bárkit jobbnak gondoltak nála. Az a pletyka pedig, hogy esetleg maga Caligula végzett vele, tovább növelte a népszerűségét. De mindezek mellett azért biztos, ami biztos alapon a Római Birodalom minden egyes katonája is kapott 75 denarius összegű „ajándékot”, ami a katonák egyévi zsoldjának a harmadát jelentette. A praetorianusok, azaz a testőrgárda tagjai viszont a Tiberius végrendeletében leírt összeg dupláját, mintegy 250 denariust kaptak, amivel viszont egy igazán veszélyes szokás vette a kezdetét, a hűség pénzen való megváltása.

Egyik első lépése elegendő volt a nép mellett a szenátus bizalmának az elnyeréséhez is. A Tiberius által a szenátorokról gyűjtött minden egyes szaftos kis aktát, minden felségárulási bizonyítékot a szenátorok szeme előtt megsemmisített, és kinyilvánította, hogy minden egyes korábbi száműzött visszatérhet a fővárosba. A szenátus után újra a nép felé fordult, és az első hónapokban egy sor olyan intézkedése látott napvilágot, ami mind a nép kegyét hivatott megőrizni. Parancsot adott egy új amfiteátrum építésére, és visszahozta a lassan egy generáció óta nem látott gladiátorviadalokat. Ennek köszönhetően a római szinte imádták, és akkor sem változott amikor elég sok pénzt kezdett áldozni a főváros infrastruktúrájának a fejlesztésére is. A hatalom egy kézben volt ugyan, de a hatalmas birodalom irányítása nem egy emberes feladatnak bizonyult, amit Caligula is felfogott. Ekkor került előtérbe az ekkor már 47 éves Claudius, aki Caligula apjának volt az öccse, és csodával határos módon túlélte Tiberius uralkodásának véresebbik felét. Az ókori történetírók nagyobbik fele Claudiust nem tartotta sokra, egy sor testi, meg jellembeli hibát tulajdonítottak neki, de ezek többségét napjainkban inkább kitalációnak tekintik, egyedül a lábát illetően tartják elképzelhetőnek, hogy gond volt velük, ami miatt kicsit sántított. Caligula, mint a legközelebbi férfirokont, maga mellé emelte a korábban semmilyen hivatalt sem viselő Claudiust, és consult csinált belőle.

Claudius, a későbbi császár

Caligula közel egy évtized után visszakapta családja még életben lévő tagjait, nevezetesen a három húgát, Agrippinát Livillát és Drusillát. Ők hárman az akkori Róma egyik legismertebb trióját alkották. Egyikük volt a szép, egy másik a csendes, a harmadik pedig a társasági. De volt egy tulajdonság, ami megvolt mind a három hölgyben, nevezetesen pedig a hatalomvágy, ami miatt szinte mindenre képesek is voltak. A hármas trióból Agrippina rendelkezett a legmerészebb álmokkal, amik között még a császári trón is szerepelt, de nem olyan formában ahogy elsőre képzeljük, azért azzal ő is tisztában volt, hogy egy nő soha nem foglalhatja el a császári trónt. Első lépésként megelégedett azzal, hogy mindhárman Caligula legközelebbi tanácsadói lettek. Ilyenre korábban sosem volt még példa Róma történetében, és volt az egyik első jele annak, hogy a császár új irányt kíván szabni a politikájának. Egyre nagyobb szabású, és egyre megbotránkoztatóbb fényes partikat kezdett rendezni Caligula, ahol a húgai is részt vettek, és láthatták az előkelők, hogy milyen befolyással is rendelkeznek a trió tagjai.

Caligula lánytestvérei a Netflix Romen Empire sorozatában

Az ókori szerzők szerint állítólag Caligula igen nagy szexuális étvággyal rendelkezett ebben az időben, így, ha hihetünk a történeteknek akkor még a legyet is röptében elkapta, ha arra módja volt. Egyesek szerint mindegy volt a kora, a családi állapota, a származása, Caligulának teljesen mindegy volt. 37 októberében, alig fél évnyi uralkodást követően a császár nagyon beteg lett és kómába is esett három hónapra. Ezen időszak alatt a legfontosabb kérdés Rómában az volt, hogy a császár esetleges halála esetén ki lesz az örökös. Se felesége, se gyereke nem lévén, feladta a leckét a szenátoroknak, a húgainak, de még a hozzá legközelebb állóknak is. A császárt hatalomra segítő Macro ebben a helyzetben az eddig mellőzött Tiberius unoka, Gemellus esetleges császárrá választását kezdte előkészíteni, de mire bármi is lett volna belőle, szinte váratlan módon felébredt Caligula. Arról, hogy mi lehetett a császár betegségének az oka, mind a mai napig megoszlanak a vélemények. Annyi idő távlatából pedig semmi esély sincs arra, hogy diagnózist lehessen felállítani. Így a halántéklebeny epilepszia, pajzsmirigy túlműködés, vagy a rézkiválasztás zavara (Wilson-kór) is felmerült már a betegség és a kóma okaként. A három hónapos élet-halál közötti állapotból felocsúdva Caligula mit látott?  A birodalom első számú vezetője mégsem olyan fontos személy, hiszen még meg sem halt, de mind Macro, mind a szenátus már azon ügyködött, hogy egy megfelelő örököst állítsanak a helyére, arról nem is beszélve, hogy jó pár szenátor már arra is gondolt, hogy talán vissza lehetne állítani a Római Köztársaság időszakát is. Caligulában viszont sok minden megváltozik mire felébred. A betegség miatt sokat változik az értékítélete, a mentalitása, a személyisége, de mentségére legyen mondva, a kómából felébredve azt tapasztalta, hogy lecserélhető, hogy nem nélkülözhető, és ez betette a kaput nála. Ebben a szituációban Gemellus élete már egy fabatkát sem ért. Hiába nem vett részt semmilyen összeesküvésben, már az, hogy Macronál felmerült, mint lehetséges következő császár, meg is ásta a sírját. Caligula nyíltan nem tehetett semmit sem, így a testőreire bízott mindent, akik öngyilkosságra kényszerítették Gemellust. Caligula agyában a paranoia és a gyanakvás lett az úr, és az a gondolat, hogy egy vér szerinti örököst kell felmutatnia, mert csakis azzal kerülheti el a bukást.

Az „őrült” császár?

A betegségéből felépült Caligula többet nem volt az a személy, aki korábban volt, és az ókori források jelentős része arra a megállapításra jutott, hogy egyszerűen megőrült. Az erről szóló történetek jelentős része viszont a halála után készültek, és inkább a nevének a bemocskolása volt a céljuk az akkori politikai viszonyok kívánsága szerint. Természetesen mindenkinek a szuverén joga eldönteni, hogy minek tekinti Caligulát, de ahhoz, hogy igazán véleményt mondhasson bárki is, először meg kell ismerni az „őrület” három évének a történéseit.

Caligula Gemellus és Macro árulását követően olyan új közel álló személyt kezdett keresni, akibe kapaszkodhat, aki tanácsot adhat neki, és mindezt úgy teheti, hogy az árulás veszélye nem áll fenn. És így ekkor került képbe Agrippina, a lánytestvére, aki a római történelem egyik leghataloméhesebb nőjeként tartanak számon igen sokan. Ők tekintik annak a személynek, aki politikai szempontból is a legközelebb állt ahhoz, hogy Róma valódi ura, sőt a császárnője lehessen.  Agrippina nemcsak, hogy szép volt, hanem rendkívül művelt, intelligens, aki szinte egész életében azon munkálkodott, hogy megvalósítsa a célját. Még a római társadalom megvetése sem érdekelte, amikor a saját testévére által adott tanácsadói szerepen túllépve Caligula ágyába „varázsolta” önmagát. Azt már soha nem tudjuk meg, hogy ki volt a kezdeményező fél, mennyire volt a császár saját ötlete, és mennyire Agrippina hatalomvágya a mozgatórugó. Agrippina gyereket akart Caligulától, hogy ezzel megadja neki az annyira hőn áhított örököst, és biztosítsa a saját helyét a császár mellett, mint császárnő. Mondani se kell, hogy ennek azért hamar híre ment nemcsak a palotában hanem Rómában is. Az is biztos, hogy a rómaiaknak sem kellett messzire menni, ha szexuális kilengésekről, megcsalásokról, házasságon kívüli kapcsolatokról volt szó, de a testvérek közötti kapcsolat már a római közvélemény számára már nem volt annyira elfogadható.

Agrippina a Netflix Romen Empire sorozatában

Rómától keletre ez több országban is elfogadott dolognak számított, elég, ha az ókori Egyiptomra gondolunk, ahol ezt a hagyományt, szokást még a Ptolemaioszok is folytatták egészen a rómaiak megérkeztéig. Ezért gondolják azt egyes kutatók, hogy Caligula ezen keleti hagyományokra gondolva tartotta fent ezt a viszonyt, hogy így biztosítson egy örököst anélkül, hogy egy másik családból házasodva vegyen a nyakába egy új rokonságot, akik aztán majd részt kérnek a hatalomból. Agrippina terve elsőre úgy tűnt, hogy működik, azonban idővel pont a leglényegesebb eleme nem akart összejönni, egyszerűen nem esett teherbe több hónapnyi próbálkozás után sem. Caligula ezt tapasztalva mindent egy lapra téve mindhárom lánytestvérével szexuális kapcsolatba kezdett, remélve, hogy az egyikük majd csak utódot szül neki. Arról megint nem tudunk, hogy a három lány mit szólt ehhez, de gyaníthatjuk, hogy nem volt sok beleszólásuk, ha élni akartak. Csodák csodájára a hármas trióból Drusilla nyerte meg a képzeletbeli versenyt, ő volt az egyetlen, akinek sikerült teherbe esnie. Agrippina számára ez a hír szinte pusztító hatásúnak bizonyult, minden elképzelése, a hatalomért való sóvárgása egy szempillantás alatt elérhetetlen távolságra sodródott.

Drusilla szinte azonnal több szerepet kap a birodalom irányításában, és Caligula úgy kezd vele viselkedni, mintha a felesége lenne. Abban egyetértenek a kutatók, hogy Drusilla volt az egyetlen, akit tényleg szeretett Caligula, és tényleg akár feleségül is vette volna, ha nem szól közbe a sors. De a gyermeket váró Drusilla váratlanul megbetegedett és rövidesen meg is halt. Ez egy újabb fordulópontot jelentett a császár életében, és újabb „őrült” tettekre sarkalta. Olyan gyászszertartást és gyászt kezdett el, mintha Drusilla ténylegesen a felesége lett volna, de ez még mindig nem volt elég, nem állt meg itt. A rögeszméje lett az emléke megőrzése, ezért parancsba adta, hogy helyezzék el a képmását istennők szobrain, és készítsenek szobrokat is az elhunyt testvéréről. Nagyszabású drága temetést rendeztek, ami után gladiátorjátékokat, ünnepeket, és mindenféle sportversenyeket rendeztek. Caligula egy olyan törvényt is hozott, ami értelmében istennőnek lett Drusilla nyilvánítva, és még azt is beleveszik, hogy ettől fogva, ha egy nő esküt tesz, akkor az isteni Drusillára kell esküdni. Ilyenre korábban soha nem volt még példa, még Augustus sem tett ilyet, és ezért is ütötte ki a biztosítékot ez a római közvélemény szemében is. Caligula a következő hónapokban egyre másra vezet be újabb törvényeket, amelyek egy csomót hétköznapi szokást betiltanak, és az eleinte ígért a szenátussal való közös irányítás terve is a kukába landol.

Tiberius nyomdokában

Caligula azzal az ígérettel lett császár, hogy soha nem jön vissza az rémuralom, ami elődje Tiberius uralkodásának a második felét jellemezte. Az események nyomán viszont azzá lett, aki nem akart volna lenni. Egyre züllötteb és egy költekező életmódra váltott át, ami már érzékenyen érintette az egész birodalmat. Elkezdett immár saját maga számára építkezni, emlékműveket, szobrokat rendelt saját magáról. Mindezekkel a saját istenné válását próbálta előkészíteni egyes ókori szerzők szerint. Bármi is az igazság, mértéktelen mennyiségű pénzt igényelt, és ez nagyon gyorsan kiürítette az államkasszát. Claudiusra marad a hálátlan feladat, hogy találjon ki valamit, valahogy mentse meg az unokaöcsét a bukástól. Caligula amikor császár lett felfüggesztett minden felségsértési pert, és a perek anyagait nyilvánosan elégette a szenátus előtt. Azonban ez csak színjáték volt, az eredeti iratok biztonságos helyen pihenve várták, hogy egyszer újra felhasználják őket. És Claudius számára nagy motivációval bírt az alig egy év alatt elvert hárommilliárd sestertius. A javaslatára Caligula újra elővette az iratokat, mert hiszen akit bűnössé nyilvánítanak, annak teljes vagyonelkobzás a vége, amivel a kaszát rendbe lehet tenni. Caligula minden szívbaj nélkül újrakezdi a pereket a leggazdagabb szenátorok ellen. És ez még nem volt minden. Olyan törvények is születek, hogy elég a tóga helytelen viselése az utcán, vagy egy szakadtabb hintóban való kocsikázás, vagy a saját birtoknak az „elhanyagolása”, hogy valaki a bíróság elé kerüljön, a vagyona pedig az államkasszába vándoroljon. Sokakat ki is végeztek, aminek a számát több ezerre, vagy több tízezerre is teszik a kutatók. Mindezek ellenére egyszerűen nem folyt be elég pénz, a kiadásokat sem csökkentették.

„A három tőr összeesküvés”

Caligula olyan kétségbeesetten akart szinte minden áron örököst, hogy inkább elvett feleségül egy Milonia Caesonia nevezetű hölgyet, aki egyébként a császár negyedik felesége lett. Azért a negyedik, mert az elmúlt években volt már három rövid házassága is volt Caligulának még a hármas trióval való kapcsolata előtt. Az új feleség nyolc hónapos terhes volt, és az apa nem Caligula volt. Ezzel a császár mintegy „félkészen” szerzett egy örököst, tehát biztosra akart menni. Az esküvő után pár héttel megindult a szülés, ami Caligula számára csak újabb csapást jelentett, ugyanis „lánya” született. Ezzel ugyan az kiderült, hogy a feleség termékeny, de immár sokadszor nem sikerült örököst produkálni a birodalom számára. Caligula még fiatal volt, így nagy volt az esély arra, hogy a jövőben ez még sikerülhet, és ez a tény volt az, ami a saját családtagjait sarkalta arra ellene forduljanak, az életére törjenek. Caligula két lánytestvére Livilla és Agrippina szövetkezett a meghalt Drusilla férjével Lepidussal, és így együtt kidolgoztak egy tervet a császár meggyilkolására. A „három tőr összeesküvés” néven ismerté vált konspiráció a trón átvételére igen hamar összeomlott, kiderült minden. 39-ben Caligula élete újabb nagy csapását szenvedte el azzal, hogy saját rokonai akarták elárulni, eltávolítani, és meg is gyilkolni őt. Lepidust kivégezték, a két hugica pedig egy távoli szigetre lett száműzve, így örülhettek, hogy ennyivel is megúszták.

Agrippina és Caligula

A germán hadjárat

Caligula 39 nyarán, szinte komolyabb előzmény nélkül nagyméretű mozgósítást és sorozást rendelt el. Két új légiót állítottak fel, és megemelték a praetorianus cohorsok számát is 12-re. A nyár vége felé indultak el a légiók Germániába irányába, méghozzá egyes források szerint közel 150-160 ezer főnyi volt a menetelő haderő létszáma. Ekkora erő mozgatása nem volt könnyű feladat, de ami annál is érdekesebbnek bizonyult, az a kijelölt cél volt. Cornelius Lentulus Gaetulicus volt a felső-germániai római hadsereg parancsnoka, és ilyen minőségben közel 80 ezer katonával védelmezte a birodalom határát. Caligula egyik elsődleges célja Gaetulicus elfogása volt, és azért vitt magával akkora haderőt, mert attól félt, hogy a helyi légiók a parancsnokuk védelmére kelnek. Mi volt a parancsnok bűne? Mindössze állítólag annyi, hogy összeesküvést szervezett a császár megbuktatására. Erre nézve viszont nincsen semmiféle bizonyíték, így nagyon valószínű, hogy nem létezett semmiféle titkos konspiráció. Eleve, ha a parancsnok tényleg bármit szervezett volna, akkor nem hagyta volna magát olyan könnyen elfogatni, a kezén lévő sereggel megpróbált volna valamit tenni, ellenállni, szembeszállni Caligulával, de semmi ilyen nem történt. A parancsnok elfogása és kivégzését követően Cassius Dio szerint közel 200-250 ezer katonával folytatódott a germán hadjárat. Pontos célja ma sem világos, így felmerült lehetőségként, hogy egyszerűen csak akartak egy kis munkát adni a légiósoknak, afféle nagyobb hadgyakorlatfélének gondolták, vagy egyszerűen csak az volt a cél, hogy a katonákat végre személyesen a császár vezesse egy hadjáratra. Caligula hadvezérei nem foglalkoztak ilyen apróságokkal, egyszerűen csak tették a dolgukat, és igen kemény harcok során sikerült római uralom alá vonni a mai Wiesbaden és Höchst vidékét a Rajna és a Majna összefolyásának a vidékét. Ennek a sikere után a Rajna torkolatvidékén élő canninefas törzs területét foglalták el, amit ma úgy értékelnek, hogy ezzel készítették el Britannia meghódítását.

Római germán háború

Britannia-i hadjárat

Időszámításuk szerint 41-ben Caligula egy új tervel állt elő a megtépázott népszerűsége visszaállítására. Elhatározta Britannia meghódítását, és mivel ebbe még a nagy Julius Caesar bicskája is beletört, ezzel a tettel beírná magát a római történelembe. Ennek a tervnek volt realitása is, mert a sok törzs uralta szigetország katonai szempontból meghódítható volt, és gazdasági szempontból is haszonnal kecsegtetett. Egy győztes hadjárat sokat lendített volna a császár népszerűségén, a hadsereg morálján, nem is beszélve az államkincstárról. A nagy hadvezér Germanicus fia a birodalom terjeszkedésébe kívánt fogni, de az elmúlt évek történései nyomán a hadsereg vezérkara sem igazán bízott a sikerben, sem Caligula ítélőképességében. A britanniai hadjárattal csak az volt a baj, hogy a kora télre tervezték, amikor a La-Manche csatorna vize elég viharos, és ezért igencsak veszélyes. Ilyen körülmények között a hadsereg jelentős része nem volt hajlandó tengerre szállni, így a hadjáratnak még azelőtt vége szakadt, hogy elkezdődött volna. Egyes források szerint Caligula a sikertelenség palástolására azt találta ki, hogy a seregében kiválasztotta a „barbároknak” tűnő katonákat, akiket aztán átöltöztettek, hogy külsőre is barbároknak tűnjenek, és Róma utcáin vonultatta fel őket, mint „hadifoglyokat”.

Caligula bukása

Időszámításunk szerint 41-ben Caligula rendszere összeomlóban volt, az irányítás egyre inkább kezdett kicsúszni a kezéből. Ezzel a császár egyetlen támasza Claudius is tisztában volt, ezért titokban egy találkozott szervezett a testőrség vezetőjével Cassiusszal, és a szenátus több magas rangú és befolyásos személyével is. A szenátus azért ment bele az összeesküvésbe, mert egyrészt mindenképpen meg akartak már szabadulni Caligulától, másrészről pedig a köztársaság visszaállításának a gondolata is sokadszor merült fel. Január 24-én Caligula a tervek szerint a római játékok megtekintése után hazaindult. A császár a cirkusz és a palota közötti földalatti járaton át távozott, és itt várták a Claudius által meggyőzött pretoriánusok. Nem tudni pontosan miként történtek az események, annyi bizonyos, hogy Caligula nem jött ki élve a járatból, végeztek vele a saját testőrei.

Caligula halála

Majdnem egy évszázaddal korábban a zsarnoknak tartott Julius Caesart a saját előkelő szenátortársai gyilkolták meg egy nyilvános helyen, számos tanú szeme láttára. Caligula esetében viszont csendesen, a nyilvánosság nélkül, a saját elit testőr katonái voltak a végrehajtók. A testőröket még az sem érdekelte, hogy a még Caligula ki sem hűlt holtteste mellett megjelent a felesége és a leánya, egyszerűen velük is végeztek, minden lelkiismeret fordulás nélkül. A császár meggyilkolása sok tekintetben is fordulópontot jelentett a Császárkori Róma történetében. Az elit Praetorianus gárda első alkalommal lett császárbuktató és „csináló” tényező, amire a következő évszázadokban még igen sok példát találunk. A testőrség Caligulához hűséges germán származású katonái az események után véres tombolást végeztek a palotában és annak a környékén. Bárki, aki kicsit is gyanúsnak bizonyult, azonnal kardélre hányták. Egy szenátornak csak azért kellett meghalnia, mert a ruhája egy korábbi állatáldozati szertartás során kicsit véres lett. A császári színházban egy életmentő orvos minden embert bekötözött, mintha sebesült lenne, és így menekítette ki a szerencsétlen nézőket. Egyes ókor szerzők szerint Cladius egyszerűen elbújt az események fajulását látva, és így találtak rá a testőrök, akik a megrémült idős rokont ahelyett, hogy bántották volna, inkább császárrá választották. Claudius pedig szabályos kis vagyont fizetett minden egyes pretoriánusnak az életéért és a címért cserébe.

A szenátorok azt hitték, hogy ők győztek, de nagyot kellett tévedniük. A sokak által lebecsült Claudius sokkal okosabb volt, mint sokan gondolták. A pretoriánus testőrgárdával nemcsak a császár meggyilkolását „zsírozta” le, hanem azt is, hogy Caligula halála után őt szinte azonnal válasszák is meg császárnak. Iosephus Flavius ezzel szemben azt írta, hogy Claudius a császár halála után egyszerűen elbújt a palotában, és a testőrök csak úgy mellékesen találták meg és kiáltották császárrá. Claudius egy sokkal okosabb és ravaszabb politikai ügynök volt, mint ahogy azt bárki elismerné. A következő 13 évben ő volt a császár, ezáltal Róma egyik legtovább uralkodó vezetője lesz. Claudius messze Róma egyik leghatékonyabb császárának bizonyult, és ő tette a legtöbbet azért, hogy folytatódjon a Római Birodalom.

Caligula és Claudius

Mennyire volt örült Caligula?

Caligulát az ókori szerzők jelentős része, és ezt a vonalat tovább folytatva sok történész önzőnek, szeszélyesnek és végső soron örültnek tartotta. Nagyzási mánia és pazarlás, szélsőséges érzelmi reakciók: őrjöngő dühkitörések, kegyetlenség, pánikszerű félelem, gyerekes odaadás, csak pár jellemvonás, mivel jellemez Suetonius életrajzában olyanokat olvashatunk róla, mint, hogy ecetben feloldott igazgyöngyöt ivott, lakomáin aranyból készült ételeket szolgáltak fel. Hegyeket hordatott el, hogy síkká tegye a vidéket, sík vidékre viszont hegyeket telepített. Incitatust, a versenylovát viszont annyira szerette, hogy palotát adományozott neki, személyzettel, s még consulságot is szánt neki. Mérhetetlenül falánk volt, iszákos és gyáva: a villámlás és mennydörgés elől az ágy alatt keresett menedéket.

De ha tényleg az volt akkor miért is tudott négy évig egyáltalán hatalmon maradni? Uralkodása idején a birodalom tovább növekedett, ekkor fejeződött be Mauretania meghódítása, provinciává szervezése, és a Brit-szigetek elleni hadjárat sem volt teljes kudarc, a későbbi hódítás alapjait rakta le, amelyet majd Claudius arat le. Napjainkra tisztázódott, hogy Caligula idején mégsem volt akkora nagy terror Rómában, nem voltak önkényes kivégzések, és semmiféle olyan sem volt, hogy a lovát consullá nevezte volna ki. Az viszont tény, hogy a betegségéből felépülve felújította a felségsértési pereket, ami során valljuk be igazán kegyetlen módon viselkedett többször is.

Bizonyos szempontból Caligula egy autokrata, azaz korlátlan hatalommal rendelkező császárnak bizonyult, aki rövid uralkodása alatt egy igen szélsőséges uralkodókultusz létrehozásán fáradozott. Egyes álláspontok azon a véleményen vannak, hogy a keleti hellenisztikus monarchiák kormányzati rendszere szolgált mintaként, és ezekhez hasonló korlátlan uralkodói hatalom kiépítése volt Caligula igazi célja.

Összegezve Caligula minden hibája, kegyetlensége ellenére sem volt egyáltalán őrölt. A róla elterjedt történetek nagy többsége csak túlzás, kitaláció, egyszerű hazugságok tárháza, amelyek döntő többségét a halála után találtak ki. Ennek az oka is nagyon egyszerű, Claudius uralkodása idején valahogy el kellett adni a népnek, hogy miért is volt jogos az előző császár eltávolítása, és ezért volt szükség olyan propagandaanyagokra, amelyek Caligula „őrült” voltát támasztották alá.

Felhasznált irodalom:

Aleksander Krawczuk (2008): Római ​császárok, Lazi Kiadó, Szeged

Eutropius (2003): Róma ​rövid története, Helikon Kiadó, Budapest

Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István (2006): Az ​ókori Róma története, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest

Gaius Suetonius Tranquillus (2013): A ​Caesarok élete, Holnap Kiadó, Budapest

Havas László – Hegyi W. György – Szabó Edit (2007): Római történelem, Osiris Kiadó, Budapest

Kertész István (1992): Híres ​és hírhedt római caesarok, Kossuth Kiadó, Budapest

Mary Beard (2018): SPQR. Az ókori Róma története, Kossuth Kiadó, Budapest

Michael Grant (1996): Róma ​császárai, Életrajzi kalauz a császárkori Róma uralkodóiról Kr. e. 31-Kr. u. 476 között, Corvina Kiadó, Budapest


1 hozzászólás

Caratacus - Történelem Faszagyerekei · október 24, 2020 - 6:41 du.

[…] az egyik fiával Adminiussal. A kb. 40 év körüli Adminius ekkor Rómába menekült, ahol Caligula császárnál keresett menedéket. Caligula segítséget ígért a trónkövetelőnek, és úgy […]

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.