William Wallace

William Wallace az első skót szabadságharc ikonikus és egyben a legkirályabb szereplőjévé vált, hála a menő kétkezés (162cm hosszú) kardjának, mellyel előszeretettel nyitotta fel az angol király “láncos kutyáinak” koponyáját, már ha azok egyáltalán elé mertek állni ennek a 2 méter magas, szakállas, vicsorgó szörnynek. Willy egy elszegényedett köznemesi család másodszülött gyermekeként nem számíthatott nagy vagyonra vagy jó zsíros földekre. Azonban ez egy pillanatra sem szegte kedvét, inkább unalmas perceiben azon munkálkodott, hogy a nevét örökre beírja magát a történelembe.

Szerző: Gregoory | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Bartholomew Roberts

Ha a kalózok fenegyerekeiről beszélünk, mindenkinek Francis Drake, Barbarossa meg egy pár másik ismertebb kalóz neve ugrik be, kifelejtve az igazán kemény arcot, Bartholomew Robertset, aki mind közül a legmenőbb volt, a maga 470 elfoglalt hajójával. Mindezt röpke 3 év alatt tette meg, úgy hogy azelőtt egyáltalán nem vonzotta a fosztogató életmód.

Szerző: Gregoory | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Hunyadi János

Történelmünk bővelkedik igazi kemény csávókban, akik imádták szeretett országunk mezőit áztatni a betörő ellenség vérével. Köztük is előkelő helyen szerepel Hunyadi János, aki egyszerű köznemesből lett egy egész kor példaképe. Kedvenc foglalatossága volt a hatalmas Oszmán Birodalmat nevetség/szégyen tárgyává tenni, és úgymond egyedül útját állni a betörő török hordáknak.

Szerző: Gregoory | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Jan Žižka

Jan Žižka egy tökös, 15. századi cseh lovag volt, aki az első igazi protestáns felkelést vezette Európában. Ez a felkelés később a “Huszita-háborúk” néven vált ismertté. Žižka annyira kemény volt, hogy hadvezéri pályafutása alatt sose szenvedett vereséget. Most mondhatnád, hogy ilyen már azért volt. Rendben van, de Žižka ezt egy szemmel, majd vakon tette, mikor úgy gondolta, hogy már túlságosan is egyoldalúak a küzdelmek. Ehhez még hozzájön az, hogy egy parasztokból álló hordát vezetett a harcedzett lovagokkal szemben.

Szerző: Gregoory | Közzétéve: , telt el a közzététel óta

Ragnar Lothbrok

Ragnar Lothbrok a dán történelem egyik legtökösebb karaktere. Na, nem azért mert sárkányokkal, jó emberekkel, meg egyéb mitológiai szörnyekkel harcolt, hanem mert egy kőkemény hadúr volt, aki felprédálta az angol és francia partvidéket, felgyújtotta a nőket és megerőszakolta a falvakat, egyszóval mindent megcsinált, ami egy vikingtől elvárható.

Szerző: Gregoory | Közzétéve: , telt el a közzététel óta