A nyílvesszőktől a puskaporig

Talán nem mondok azzal újat, hogy a távolról való ellenség megölése, az emberiséggel egyidős. Noha az őskorból több fegyvertípus is ránk maradt, mint a dárda, a parittya, vagy a kezdetleges íj és nyílvesszők. Igaz azonban, hogy a lepattintott fegyverek közül mondhatni a dárda volt a legfontosabb.

A Harci szekerek világa

Érdekes, hogy ezen felsorolt fegyverek közül az íj és a nyílvessző, valamint a dárda az ami komolyabb szerepet betölt a történelem során. Míg a római korban még találkozunk parittyás kontingensekkel, ez szépen lassan kimegy majd a divatból.
A korai íjászok közül voltak igen rettegett “nyilas-népek”. Ezen népek közé sorolható Egyiptom, Núbia, vagy akár a Sumérok. Azonban érdekesebb, hogy míg az íjászokat javarészt szárazföldi csapatként képzeljük, az Egyiptomiak egy érdekes megoldással rukkoltak elő. A szakképzett, nyilas csapatokat a rettegett csataszekerekre helyezték, és likvidálták az ellenfeleket igen nagy sikerrel távolról. Olyannyira hatásos, sikeres csapatnak voltak mondhatóak, hogy képesek voltak csatákat eldönteni. Többek között II. Ramsesről fennmaradt egy ábrázolás, hogy egy harciszekéren nyilazva vetette bele magát a Kádesi csatába a Krisztus előtti 13. század utolsó harmadában, és vitte sikerre csapatait.

Kádesi csata

A pilum, javelína, skorpió és a balliszta világa

Az egyiptomiakkal szemben a római harcigépezet merőben más volt. Nem harciszekereket, hanem a jól ismert légiókat vetették be. Természetesen hazudnék ha azt mondanám nem kedvelték a távolsági gyilkolásra alkalmas fegyvereket. A pilum, és a javelina a tipikus római fegyverek közé voltak sorolhatóak, és a légionáriusok nélkülözhetetlen fegyverévé váltak. Mindkét fegyver alkalmas hajításra, de míg a pilum inkább közelharci funkciókat töltött be, addig a javelína mindinkább dobófegyvernek fogható fel. Tegyük hozzá, nem sűrűn dobálták a kihegyezett lándzsákat, ugyanis nem volt utánpótlás a hátukra szerelve, mint egy íjásznak a tegeze, így igen ritkán használták dobófegyverként.

A skorpió és a balliszta esetében ezzel szemben már merőben más technikát alkalmaztak. A faszerkezetekbe ugyanis kihegyezett karókat, vagy vastag, éles fémvégű lövedékeket lőttek többségében az ostromlott egységekre. Igaz, akit ez a fegyver eltalált jó eséllyel halál fiává vált.

Római skorpió

A reflex íjtól a hosszú és számszeríjig

A római birodalom bukását természetesen nem egy nép okozta. A birodalom alkonyán feltűnt a hun birodalom is, mint portyázó egység, többek között a Catalaunum-i csatában. A hunok az íjnak egy új fajtáját vezették be a csatamezőkön, ez volt a reflexíj. Az íjnak az a tulajdonsága volt, hogy amikor a húr elengedte a lövedéket, eredeti feszességébe engedett vissza, tehát nem kellett feltétlenül attól félni, hogy elszakad. Nem véletlen, hogy a korai nyílzápornak köszönhetően Isten ostorai rettegett harcosokként kerültek be a történelem lapjaira.

Hun harcosok

Ezt a harcmodort használta a magyar nomád sereg is, hadjáratai során. Míg az ellenséget megtévesztette, vagy elcsalta őket bizonyos területekre, mikor azok kifáradtak, egészen egyszerűen lenyilazták őket. Persze nem ez a “sunyi” hadviselés volt az egyetlen titkos fegyverük, hanem a rettegett nyílzápor. Nyílzáport vetettek be például a 907-es pozsonyi csatában is, és kis szerencséje volt az ellenfél hadainak 955-ben Augsburgban, amikor ez a harcmodor elmaradt, hála az esőnek, ugyanis jó eséllyel megfordíthatták volna a harcok kimenetelét, ha Madarász Henrik nem visz végbe hadseregén egy komoly változtatást. Ez volt a lovasság átalakulásának egyik legnagyobb, leghosszabb, legtartósabb időszaka, ekkor jelent meg a nehézlovasság először.

Magyar kalandozó

Lassan Európa-szerte elterjedt a nehézlovas harcmodor, melynek alapja a vastagon páncélzott lovas és lovasa volt. Körülbelül mint egy középkori tankhadosztály, ami éppen feléd vágtat. Esélyed se volt túlélni.

A hosszúíj és a számszeríjak

De mi változott a nehézlovasság megjelentével? Igen jelentős, hogy a középkori lovasság páncélját át tudja ütni a középkori íjászatnak a kiemelkedő kontingensei. Két fontos íjnemet érdemes megemlítenem. Az egyik a rettegett hosszúíjas harcmodor, a másik pedig az a számszeríj, melyről kicsit hosszabban szeretnék beszélni. A hosszúíjat talán annyira nem kell bemutatnom, se a szerepét, a francia lovagok nem véletlenül rettegték az angol hosszúíjasokat, érdemes megemlíteni, hogy a 100 éves háborúban több csatában is feltűnnek. Sluysnál 1340-ben, Crécynél 1346-ban, valamint Poitiersnél 1356-ban, de a leghíresebb csatájuk egyértelműen az 1415-ös Agencourt-i ütközet.

Angol íjász


A hosszúíjjal szemben a számszeríj már egy kicsit komplexebb fegyver. Történelmi elődje egészen Kínáig nyúlik vissza, ahol feltalálták az ismétlődő nyílpuskát, avagy ismertebb nevén a chu-ko-nut. Ez a rettegett fegyver nem egy nyilat, hanem akár többet is képes volt egyszerre kilőni. Ennek a továbbfejlesztése a középkori számszeríj, melyet lassan lehet felhúzni, javarészt egy lövedéket tud kilőni, de akit az eltalál, az jó eséllyel el is halálozik, annak rettentő hegyes, éles vége miatt.

Számszeríjászok munka közben

A számszeríjas kontingensek legfontosabbika a genovai zsoldosok voltak, akik az 1346-os Crécy ütközetben is feltűntek. A fegyverzetük szintén számszeríj volt, melyet egy súlyos pajzzsal védtek, ismertebb nevén a pavissal. Ez a gyakorlatilag deszkából eszkábált súlyos fapajzs, védelmet nyújtott az íjászok – és vagy lovasság esetleges támadása ellen. Körülbelül úgy képzeljétek el, mint a mai plexifalat, amivel a rendőrök védik magukat, csak ez lábig ért, és leállítható volt (tehát menedékként is szolgálhatott). A legfontosabb információ viszont, hogy valami új is megjelent az íjászokon kívül a csatatéren, ami megváltoztatta a harctér kinézetét. Egyes források leírják, hogy az angol seregben egyfajta kezdetleges ágyú jelent meg, melytől a francia sereg katonái (és főleg lovai) annyira megijedtek, hogy szanaszét széledtek.

Korea, a teknősök földje

Szeretnék elmesélni két érdekesebb ágyút, melyről nem feltétlen biztos, hogy olvasatok már, ez a Hwacha, valamint a teknős hajó.

A hwacha arra volt képes, hogy több tűhegyes lövedéket is kilőjön az ellenség felé, mely jó esetben fel is robbant, s mely rokonságban áll az orgona ágyúval, melyről itt egy szuper videó (igaz ez egy modernebb változata), hogy is működött:

Ezzel szemben a puskaport nem csak ilyen jellegű fegyverként használták fel a koreaiak. Meg kell említenem a teknős hajót, melyet körülbelül a 16. században építettek. A hajók feje többségében teknős, vagy sárkány mintát képzett, de a felszerelése már nem az ilyen jellegű ijesztgetésre hajazott. Bizony a hajón voltak ágyúk, mellyel előszeretettel süllyesztették el az ellenfél hajóit.

Az első magyar ágyúöntőmester?

Szeretnék azonban nektek valami olyanról is írni, amit nem feltétlenül biztos, hogy ismer a magyar közgondolkozás. Ez Orbán mester története. Konstantinápoly 1453-as ostromakor, megemlítik a török források, hogy egy helyi “magánvállalkozó” feltűnik a szultán közvetlen közelében, az évszázad businessét fitogtatva. Ő Volt Orbán mester, aki a mai Erdély területéről, feltehetőleg Háromszékből származhatott. Erdély, habár nem ágyúöntéséről – mindinkább bronzmunkáiról volt híres. A Nagyváradon lévő László szobor, és a többi bronz-készítmény kiváló példája annak (ld. Janus Pannonius Búcsú Váradtól című verse), hogy az erdélyiek mennyire elől jártak a fémmegmunkálás ezen módján. Talán ezért sem véletlen, hogy erről a területről szegődött a mai Isztambul ostromához Orbán mester, aki mindkét katonai tábornak próbálta eladni tudását. Kezdetben, a bizánci császárt nem igazán érdekelte, mondván, köszöni szépen, van saját pusztító fegyvere, a görögtűz. Ezzel szemben a török hódító, II. Mehmed nem igazán nézte le a magyar mesterembert. Olyannyira érdekesnek találta az ötletét, hogy megbízta, hogy a török seregnek öntsön ki egy óriási ágyút, melyet nagy szerényen Bazilikának nevezett el. Ez a monstrum, közel 7,5 méter hosszú volt, 76 cm átmérőjű az ágyúcsöve, képes volt több, mint 500 kg-os golyókat is kilőni, valamint körülbelül 1,5 kmterre is képes volt ellőni. Nem véletlen viszont, hogy az ágyút üzemeltetők annyira felhevítették, a folyamatos tüzeléstől, hogy az ágyú egészen egyszerűen egy adott pontban felrobbant, megsebesítve a szultánt, és kioltva Orbán mester életét, akit a törökök jobban ismernek, mint mi.

Konstantinápoly 1453-as ostroma

Köszönöm, hogy elolvastál, legközelebb néhány közelharci fegyverről szeretnék nektek cikket írni!


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.